Kelevéz Ágnes - Kovács Ida: Kosztolányi Dezső: Napló. Igen becses kéziratok (1933-1934) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1985)

Előszó

A Számadás korszaknak, Kosztolányi harmincas évekbeli művészetének középpontjában a halál, a halállal való szembenézés kérdése áll. Művészetét elemezve ezt sokan és sok helyen elmondták már, és erre a következtetésre jutunk akkor is, ha csupán a Napló oldalait lapozgatjuk. A legtisztábban megfogalmazott és lejegyzett gondolatok azok, ahol életének központi kérdésével vet számot: a halállal. "Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt, a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan. [. . .] Költő, művész, gondolkozó is azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és halott között van, a halál hallgatása megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. Ha nem lenne halál, művészet sem lenne." Részben védekezésből, dacból, részben saját gondolatainak szerves továbbviteleként ekkorra már teljes következetességgel vallja, hogy ítéleteit és cselekedeteit mindig függetleníti a politikától. Az általánosan elfogadott költői magatartáson való kívülállását, magáramaradását így fogalmazza meg Naplójában: "Talán azért nem értenek engem teljesen a magyar földön, hol a "nagyok" mindig politikusok is. (Petőfi, Ady stb.) Nekem az egyetlen mondanivalóm, bármily kis tárgyat is sikerül megragadnom, az, hogy meghalok." Kosztolányi Naplója ezen a ponton válik az életmű szempontjából igazán érdekessé. Hiszen ez a Napló akkor, éppen akkor íródik, amikor Kosztolányi — művészetének központi, szervező gondolatával — a halállal, mint saját élményével, közeli, eljövendő sorsával szembesül. Eddig ő a vizsgálódás alanya volt, a figyelő, a szemlélődő, aki hol iróniával, hol együttérzéssel tanulmányozta az élet és halál dolgait. Most már ő a vizsgálat tárgya is. A betegség, a halál kérdésével nemcsak elvontan, hanem fájdalmas testi valóságában kell számotvetnie. A halállal való szembenézés tudatosan megfogalmazott szükségessége mellé az átélt, tragikus aktualitás csatlakozik. 'Tudom, hogy meg kell halnom. Egy óriási feladat előtt állok, s majd én is túlesem rajta, mint annyi millió ember a világ teremtése óta. Ez a gondolat minden napomat gyászossá és ünnepélyessé teszi. (Ekkor még teljesen egészséges voltam!) (Későbbi jegyzet.) K.D." S ettől a pillanattól kezdve lesz Kosztolányi Naplója egyre inkább valóságos napló, ahová a költő a mindennapok legszemélyesebb benyomásait, élményeit is feljegyzi, mert a mindennapok egyre inkább az egyszeri és 10