Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

35. Móricz Gyöngyi, Simonyi Mária - mögötte Móricz Zsigmond - és Móricz Miklósné, Erzsike, Leányfalu, 1933. Mi hálistennek egészségesek vagyunk, én is, csak a fejem olyan fáradt, mintha ólomból volna. Szerda dél óta kint vagyok Leányfaluban, s azóta tunyán ülök, vagy lomhán végigmegyek a kerten, ez minden munkám. Nézem a fű növését. Sok ibolya van itt körülöttem a fűben, egy szálat leszakítottam, s behoztam a szobába. Még az is elfordul tőlem, szegény az ablak felé mereng. Egészen egyedül vagyok, még a beszédet sem bírom el. Egy kisújszállási tisztelőm erre járt hivatalos úton, felfedezte hogy itt vagyok, s tartotta szerencséjének, hogy betelepedjen hozzám. Három óráig szakadatlanul beszélt, s végén elmondott egy adomát: Madách is nagyon szótalan volt, - mesélte, - a barátai elmentek hozzá, s tisztelték a szótlanságát, órákig együtt ültek vele. Akkor felállottak, s elmentek. De még ez a csöndes együttlét is ilyan felemelő hatással volt rájuk, hogy máskor szívesen eljöttek, együtt hallgatni.