Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

Miklósék jövő héten Pestre költöznek, itt fog élni, mint újságíró. Mellékelve: 25 osztr. schilling és 15 német márka. Most, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumtól megkaptam saját, régi leveleimet, amelyek Móricz Zsigmond hagyatékából kerültek a Múzeumba, megrendülten idézem fel a múltat. Az ember felejt, a pozitívumra emlékszik: a szépre, a jóra, — az élteti. A részletek elmerülnek. így látom most, és így írtam meg emlékeimet; visszaidézve azokat az időket, amikor még Zsiga is velünk volt otthon. Látom, mennyire természetesen fordultam a családomhoz segítségért, mikor olyan nagy szükségbe kerültem. így voltunk nevelve, ez volt a Móricz-család alaptermészete, hogy mindenben támogattuk egymást. Erről a témáról elég sokszor írt Zsiga a novelláiban. Zsiga és János nem tudtak egymáshoz közel kerülni, két teljesen különböző egyéniség és élet. 1933-ban, amikor Zsigáék meghívtak bennünket két hétre a két kisebb gyerekkel Leányfaluba, akkor vittem neki először a János költeményeiből egy kötetet. Amilyen szeme volt, meglátta a különlegességét, s maga is eljátszogatott a versekkel, kipróbálta formai és gondolati lehetőségeit. Velünk szemben is sokkal oldottabb lett, sokkal gyengédebb lett hozzánk. Jánosom halálára írt szép, méltányló levele is erről vall. Ám az 1928-as év az ő konfliktusuktól is terhelt volt. Bécs, [1928.] szeptember 24. Kedves drága Bátyám, végtelenül fájlalom a történteket. Pár napja írni akartam neked, s akkor János bejelentette nagy lelki felindulással, hogy ő milyenféle levelet írt neked,

59 s napok teltek s nem bírtam lélegzethez jutni; - mit is tegyek, hogy tegyem meg nem történtté. így - ez csak halvány példa — küzdünk, mióta a meghasonlottság bennünket megkettőzött. Nincs emberfia, aki velünk kibírja. [...][.. .Enyhíti ezt] az én öntudatom a békességről és a benső egységről és nyugalomról, amit régen egészen s ma is időnként élünk. Az a pár sor, amit a múltkor küldtem; az igazi hangja férjemnek. Tisztelet és szeretet. Különben bizonyos,