Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

Életemnek ez a szakasza időben egybeesett a forradalom lázas hangulatával, eseményeivel, és ennek emlékei összefonódnak. A Szabadrajz-iskolát hamar feloszlatták, és én berendezkedtem önálló művészi pályámra a lakásunkban, ahol most már egyedül maradtunk anyámmal, nagy csöndességben. Miklós és Erzsike utazásra készültek, Bécsbe mentek és engem is magukkal vittek tanulmányútra. Erre már azóta vágytam, amióta barátaim biztattak rá. Miklósék csak néhány napig maradtak. Együtt néztük meg a várost, és együtt álltunk Rembrandt Titusza előtt, még az operába is elmentünk. Erzsike sokat tréfált s kissé csúfolódott is velem, mert annyira ragaszkodtam puritán stílusomhoz. Most egyszer megfogott, és bevitt egy frizőrhöz a Kärtnerstrasse-n. Két nagy copfom kinyitották, és feldolgozták a fejemre olyan boglyába, hogy alig bírtam alatta járni. A Belvedere közelébe vettek ki nekem egy kis szobát egy bidermeier házban, ablakaim a virágos udvarra nyíltak. Élveztem önállóságomat, jártam a múzeumokat, és sokat rajzoltam az egyiptomi s görög szobrokat, és igyekeztem minél többet magamba szívni a sajátságos bécsi légkörből. Visszatérve nem felejtettem el Varga Hugó János meghívását. Felkerestem a gnosztikus társaságot. Érdekes és új volt nekem minden, amit itt találtam. Schmitt Jenő Henrik filozófus, tudós saját legújabb teóriája, a "Dimenziótan" megismertetésére alapította ezt a kört. Dr. Képes Ferenc volt akkor a társaság elnöke, az ő lakásában tartották az összejöveteleket. A fiatal költőt, Varga Jánost nagyon tisztelték és becsülték logikai s főleg remek előadói tehetségéért. Éppen megjelent első két kötete az orosz fogságban írt munkáival: "Szibéria" c. verses kötet és " Világosság" c. drámája. Nővére, Éva is oda-