Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

Annyira kíváncsi voltam, felálltam egy deszkára lábujjhegyre, hogy jobban lássam, hát egy legény csak meglódít s letaszít róla: - Nem látok. Persze szívesen kotródtam, csak hogy lásson ő. De, hogy játszottak azok a színészek! Gy. B. el van ragadtatva. Elevenek, élő emberek, ha nem szólanak is, játszanak. A szerepet mind tudja. Csudálatos jól tudja. Még a ruhára is több gondot fordítottak, új ruhákat kértek kölcsön. S ki venné észre, hogy nincsen díszlet? Mikor a függöny lement, tapsoltak éktelenül. A diákok, a kereskedősegédek, a legények mellettem úgy verték a tenyerüket, hogy a fülem majd belesiketült, és a tenyerem belefájdult. Magam is majdnem tapsoltam. Végre felhúzták a kortinát, s egy színész azt mondta: — A távollevő szerző nevében igen köszönöm. A taps bosszúságra vált, elcsitultak; s a távollevő szerző túlboldogan rohant a színpadra, hogy gratuláljon a színészeknek. Ezek is boldogok voltak. - Igazgató úr igen köszönöm, és gratulálok a játékához, rohantam neki. — De kedves tanár úr, kapott az rajtam, mért nem jelent meg. — Fel kell húzni a kortinát, itt a szerző! - kiáltotta egy. — Hó, akkor én menekülök - rikkantom, csak Kossuth Lajosnak kiáltok utána: Kossuth Lajos úr! Igazán szívből gratulálok! Kossuth Lajos meglepetésében, örömében majd földig hajlott. — Köszönöm tanár úr, de tessék megjelenni. De én rohantam, s utánam egy pár színész. Persze nem tudtak viszszavinni. így a Gy. b. el van ragadtatva. Juliska is. Hát Dezső! Na. Csókolom édes jó szüleimet sírig szerető fiók, Zsiga Kisújszállás 1902. szept. 19. Üti a 12-őt. Éjfél. Gyula bátyánk, aki müveit, tájékozott, irodalomértő ember volt, tovább is egyengette Zsigmond útját.

14 Beajánlotta a pesti barátaihoz, és Zsiga tudta ezt értékelni. Tudta a célját, író akart lenni, és a kiválasztottak energiájával tört előre. Kérlelhetetlen kritikusa volt önmagának, ami abból állott, hogy megtalálja saját egyéni stílusát.