Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

Zsigukám, Dezsőkém látjátok mit tudok én, írok nektek levelet, gyertek haza, ha lehet, karácsonyra. Idus Édes jó Édesem boldogságbanéljen szívéből kívánja szerető kislánya Iduska Megbecsülte "Édesem", válaszolt is rá, és milyen kedvesen: (Bálint napja) 1900. február 13. Édes gyermekeim Erzsi és Bálint! Most van mit írni, mert hát én nem változom semmi tekintetbe, arról nincs mit írni, hanem vasárnap kirendelte Gyula Zsigát, és megbeszélték négy óra alatt a dolgát, s mindjárt visszaküldte azonnal 25 p kíséretével, és egy csomó levéllel, hogy iratkozzon be a jogra, be is irakozott hétfőn. Laci ott volt Debrecenben, mondja ma, hogy olyan öröme volt Zsigának, hogy egyre humorizált, e hát most egyszer rendben van, nagyon örül neki Gyula is, mert bíz az utolsó volt, már akkor éppen zárták a beírást. A Pista levelének is igen megörültünk, hogy az ő nagy baját olyan jóra fordította az Isten, legyen áldott. Dezsőről is azt hallom, hogy talán ő is helyben van azóta.

5 Látod lyányom, milyen kimagyarázhatatlan az Isteni gondviselés, azért kell hinni a predesztinációban, mert soha nem lát a gyarló ember még az eszével se előre, úgy megy az magától, egyet-egyet lök az emberen: eregy már vak. Most már csak azt kérem Istentől, hogy sok-sok Bálint napot érjetek együtt szeretettel békességgel. Látod, Bálint, jobb az mindég szépen menni előre, mint az a nagy kapkodás, igyis-úgyis holtig él az ember.