Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

sok a dolgom, hajszám, már levetkőzni sem érek rá éjszakára, ma majdnem felöltözve aludtam. Minden remekül fejlődik egy műhely felé. Kezdem kitanulni a glazúrozást is, csak bírjam. Szent álom lehet egy olyan csend, amibe Te kerültél. Nem jó? Köszönöm a cikket, nem is tudtam róla, okvetlen megnézem. Azt hiszed, én nem tudnék köztük megállni? Harisnyát mosok! 6 pár van még hátra és rengeteg tarka, már vár a munka. Aztán szárítás, vasalás, mert leszedtem a függönyöket, ablaktisztítás és akkor holnap de. és du. modellem lesz. Virágnak, Gyöngyinek, Lilikének, Erzsikének ezer csók és ölelés. Neked szeretet, béke, köszönet, csók mindenkitől Idád Ide teszem levélváltásunkat a magyar falvak sorsáról. [Mecsekalja, 1938. január 14.] Kedves Idám, közvetlen a Virág esküvőjéről, újév reggelén elutaztam Pestről s azóta Pécs környékén járok, az Ormánság magyar falvaiban. Ez nagyon szomorú vidék, mert itt a magyar nép nem akar utódot hagyni maga után. Száz év előtt még 30 gyerek született ebben a faluban s a múlt évben kettő. A falu 56 házból áll s ennek fele, 28 ház olyan, hogy nincs benne örökös. Végzők, ahogy ők mondják. Ne szevedjen többet magyar ebben a siralomvölgyben. S ilyen falu itt 45 van, ősiek, remekek. Én most egy sógornőmnél ütöttem tanyát, Janka egyik nagybátyjának az özvegyénél, Katica néninél. Talán emlékszel Szerényi Sándor bácsira, annak a felesége. Nagyon kedves és kitűnően főző s gondoskodó néni, aki most is kigyógyított már egy lábbetegségből: kis izomszakadást kaptam s ő borogat. Ti hogy vagytok? a gyerekek? Ha hamar írnál, még itt megkapnám. Csókollak benneteket Zsiga [Bécs, 1938. január 14. után] Édes kicsi Bátyukám! Éppen olyan nagyon Rád gondoltam, hogy levélben gondolkodtam Rólad. Értelek, értelek szép, jó, remek, hogy ott élsz, és dolgozol. Mégis