Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
2. A művészi tevékenység és típusai
2. A MŰVÉSZI TEVÉKENYSÉG ÉS TÍPUSAI Amikor a primitív vadász barlanglakásának sziklafalán a sebesült bölényt ábrázolja, s megörökíti rajta mindazokat a vonásokat, amelyeket a valóságos bölényen megfigyelt, amikor a középkori szerzetes megformázza a megváltó istent vagy az uralkodó istent, s felruházza azt mindazokkal a közös vonásokkal, amelyek a valóságos uralkodót (valóságos uralkodók sorát) jellemezték, amikor a polgárság hivatásos művésze osztálya felszabadító harcát ábrázolva megteremti a patetikus heroizmust és kora hőseit antik ruházatba öltözteti, illetve, megfordítva, történelmi alakoknak korabeli arculatot ad, — mindig a valóságos világból, a tényleges társadalmi valóságból indul ki és meríti anyagát. Sőt amikor a szuprematista festő a geometriai formák teljesen elvont kompozícióját viszi a vásznára, ő is valamilyen „esztétikai törvényszerűséget" keres, adekvátat azzal a ,.matematikai törvényszerűséggel", amely a gépi technika és az ipar valóságos dolgaiban és tárgyaiban fejeződik ki. Ő is a reális valóságot tükrözi vissza, csak eltorzítva. A művészi tevékenység a megismerés sajátos folyamata, „a világ elsajátításának" sajátos formája, a művészet pedig a valóságos, tényleges világot visszatükröző tudat sajátos megnyilvánulása. „A tudat sohasem lehet más, mint a tudatos lét, az emberek léte pedig az ő tényleges életfolyamatuk" (Marx és Engels Feuerbachról) 1 . A művészet materialista felfogásának első és döntő láncszeme — mint láttuk — az a tétel, hogy minden művészet, minden művészi alkotó tevékenység alapja a tőlünk függetlenül létező valóság. De ha ezt kijelentjük, ezzel még korántsem magyaráztuk meg a művészetet. Ezzel csupán elkezdődik a művészi folyamatok helyes vizsgálatának lehetősége. MEM 3. köt. Bp. 1960.24.1.
