Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
Botka Ferenc: Előszó
Maga is valami hasonlóra törekedett: azonban nem egyeztetés útján, hanem a formai vizsgálatok eredményeinek önálló felhasználásával, saját koncepciójába való átértelmezett beépítésével. E sehol meg nem fogalmazott program meglétét egyébként könyvének néhány „elszólása" is alátámasztja. A negyedik fejezet egyik kitérője ugyanis meglehetősen sarkítottan és „taktikai érzék nélkül" húzza alá, milyen „nyilvánvalóan tarthatatlan" a forma és technika kérdésének a lebecsülése, s hogy nem lehet bármely formai vizsgálatot - eleve formalizmusként aposztrofálni. 75 (Mindezt a ,legjobbkor" - két évvel a formalisták ,/eloszlatása" után teszi!) S hogy az összefüggés még egyértelműbb legyen, hellyel-közzel még a Sklovszkij által használt „prijom" terminust is használja. (Sklovszkij a művészi megformálás folyamatát kívánta általa megjelölni. A szakirodalom „eljárás"-ként fordítja.) Ez azonban csak a „felület". A lényeg: a törekvés, hogy visszaállítsa jogukba a formai kérdéseket; a mű lényeges, meghatározó vonatkozásait láttatva bennük. A tartalom és forma egyfajta új szintézisének igézetében, amely — ha ugyan nem is keres közvetlen kapcsolódásokat, de — valamiképpen mégis számol a formalista iskola egykori kísérleteivel, eredményeivel. 2. A másik párhuzam Lukács Györgyé. Az általa létrehozott esztétikai rendszer olyan teljesítmény, amely megkerülhetetlen századunk marxista gondolkodásában. S kialakulásának kezdete, forrásvidéke pontosan azokra az évekre esik, amelyek Mácza munkájához is az indítékot adták. Gondolkodásmódjuk, koncepciójuk ezen túlmenően azért is párhuzamba állítható, mert irányuk, „önmozgásuk" is sok hasonlóságot mutat. Igaz, Lukács György — a kérdéses években — nem állt szemben olyan élesen a proletárírók prakticista gyakorlatával, mint Mácza János, aki már az Irodalom és munkásosztály Nyugaton (1927) című monográfiájában egyértelműen és félreérthetetlenül elutasította a RAPP által támogatott tendencia művészetet. A legújabb kutatások kimutatták, hogy első, 1930—31 közötti Szovjetunióbeli tartózkodása idején Lukács még egyes kritikáiban átvette és változás nélkül továbbadta a proletárírók szövetségének balos túlzásait. 76 Sőt 75 Könyvünkbenld. 175 176.1. 76 Szerdahelyi István: A „nagy realizmus "-tói a realizmusig. ItK 1980. 2. sz. 199-221.1.
