Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
Botka Ferenc: Előszó
függenek össze, s amelyek már ezen a ponton „belépnek" az alkotómunka folyamatába. A képmás e tartalmi kitágítása mellett Mácza számos egyéb vonatkozásban is gazdagítja e fogalmat. Figyelmet érdemelnek e tekintetben a könyv harmadik fejezetének azok a részei, amelyekben kísérletet tesz a festészetben és szobrászatban megtestesülő képmások tipizálására (jellem-képmás, cselekmény-képmás stb.). Ám még ennél is fontosabbnak tetszik az a törekvése, hogy túllépve a festészet és szobrászat keretein, a képmás fogalmát a művészet nem ábrázoló tartományaira, például az építőművészetre is kiterjessze. Felfogása szerint ugyanis a képmás lényege nem az, hogy emberi alak vagy cselekvés a tárgya, hanem, hogy ideológiai tartalmaknak látható, vagy még tágabban fogalmazva: érzékelhető formát ad. így például Mácza az építőművészet egészét és elemeit is a művészi képalkotás részeként fogja fel. Elgondolásának illusztrálásául az ókori oszlopok példáját hívja segítségül. Párhuzamot von az egyiptomiak robusztussága és a görögök könnyed ívelése között, s meggyőzően érzékelteti, hogy ezek is, azok is érzelmi, szemléletbeli, illetve ideológiai tartalmak kifejezői, mint ahogy azok az épületek is, amelyekben az oszlopok álltak. A fentiek nyomán Mácza terminológiailag is differenciál: külön ábrázolóés külön kifejező művészetről beszél. Előbbiben a festészetről és szobrászatról szól, utóbbiba az építőművészeten kívül a zenét és a költészetet is besorolja. Mindezt — ami egyébként nagyon röviden és érintőlegesen vetődik fel a műben - azért tartjuk fontosnak kiemelni, hogy érzékeltessük általa a szerző táguló elméleti horizontjait s azt a törekvését, hogy új gondolatait egyre rugalmasabb és tárgyának adottságaihoz igazodó fogalomrendszerrel fejezze ki. 69 Az elmondottak alapján egyébként jól érzékelhető, hogy a képmás Mácza felfogásában a művészi tükrözés általános kategóriájává tágul, amelynek egyetemességét meggyőzően támasztja alá a harmadik fejezet utolsó példája: az úgynevezett szintetikus képmás. A szerző a gótikus templom látványát felelevenítve demonstrálja, hogyan hat a benne megtestesülő polifonikus képmás a különböző művészeti ágak „soknyelvűségében". Először még csak távoli kontúrként látható, a középkori település legkiemelkedőbb pontján. De tornyával, hatalmas tömegével már ekkor az ég felé irányítja a tekintetet. Ugyanezt 69 Utóbb az építészeti képmásról részletesen is kifejtette nézeteit: K Bonpocy o xyoo>KecTBeHHOM o6pa3e B apxMTeKType. ApxMTeKiypa CCCP. 1933. 5. sz. 36-41.1.
