Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
6. A szín a művészetben - A logikai hűségért folytatott harc
A kínai képzőművészetben a valóságos világ jelenségeinek minél élethűbb ábrázolására irányuló törekvések igen korán jelentkeznek, és — a lao-cei világnézettel igen szoros kapcsolatban - Dél-Kínában már körülbelül az i.sz. IV. századtól kifejlődtek. Mint ismeretes, az úgynevezett Tang-korszakban (VIIX. sz.) a tájképfesztészet, a virágok és a madarak, s a növények és a rovarok ábrázolása a festészet négy kategóriája közül a három legfontosabb (a negyedik kategória az emberek és a tárgyak ábrázolása), és ezek legjellemzőbb tulajdonsága két mozzanat egysége: az ábrázolandó objektum küllemének hű ábrázolása és az általános felfogás lágy lirizmusa. A festészetnek ebben az időszakban kialakuló kanonikus szabályai 16 különösen nagy figyelmet fordítanak a természet és a természeti jelenségek ábrázolására, és sok útmutatást adnak a tárgyak színezésére vonatkozóan. Vang Vej, a VII. század első felében élt tájképfestő például ilyen útmutatásokat ad szabályaiban: „A szél eső nélkül csak a fák ágait mozgatja meg, az eső szél nélkül pedig csak lehajlítja az ágak végét. Amikor az eső eláll, és a felhők eloszlanak, az ég szürkés-gyöngyszínű lesz, vékony köd ereszkedik a tájra, a hegyek pedig sötétkékre színeződnek. Nyáron az öreg fák eltakarják az eget, a folyók vize zöld, és nem hullámzik... "stb. És valóban: ennek az időszaknak a rajzai és festményei igen fejlett megfigyelőképességről tanúskodnak; azt mutatják, hogy ismerték a természet mozgásait, figyelembe vették az „időjárási viszonyokat", az évszakokat és a természeti jelenségek velük összefüggő változásait, sőt azt is, hogy a kínai művész érzékelte az atmoszférát, a levegőt, s rendelkezésére is álltak azok az igen fejlett formai-technikai ismeretek, amelyekre szüksége volt megfigyeléseinek kifejezéséhez. Mindennek alapján a művészettörténeti munkákban gyakran bukkannak fel egész koncepciók, amelyek hol a kínai művészet naturalizmusáról, hol imimpresszionizmusáról beszélnek - impresszionizmusról főleg a Szung-kor l^Ezeket a kánonokat külön könyvben gyűjtötték össze: Kie-Tsze tanítása a festészetről. Német fordítása is van. Ld. O. Fischer: Die chinesische Kunsttheorie. Ugyanő: Chinesische Landschaftsmalerei. - Magyar fordítása: A szépség szíve. Kiad. Tőkei Ferenc. Bp. 1973. Eszerint a kínai festészet hat törvénye a következő: 1. Az életerő ritmusát fejezze ki az élet mozgása, 2. A csontszüárd szerkezetet az ecsetkezelés teremtse meg, 3. A külvüag tárgyainak megfelelően alakuljanak a formák, 4. A tárgyak fajtája szerint kell szétosztani a színeket, 5. Az egységes kompozícióban minden a maga helyén legyen, 6. Biztosítsuk a hagyomány folytatódását azzal, hogy mintaképek után festünk. - Ld. még Miklós Pál: A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Bp. 1973. Corvina K. 83-84.1. (B.F. megj.)
