Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

Botka Ferenc: Előszó

a kommunizmus. Smit minden ciklusát további hat fázisra bontja, s minden fázis ismét hat „percre" oszlik. Ciklikus változásaik, „fejlődésük" mögé a szerző minduntalan odavetíti a születés-kifejlődés-hanyatlás — és az osztályharc momentumait. . . A ciklikusság hasonló motivációjával operál J.I. Joffe is a (nála a korszakokat helyettesítő) stílusok egymást váltó sorának az „értelmezésében". 17 Mácza mindenekelőtt a két szerző mechanikus szemléletével és sémáik formalizmusával vitázik. Ellenvetéseinek mélyebb indokai azonban oda konkludálnak, hogy az effajta konstrukciók gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják magának a művészetnek — a tanulmányozott jelenségnek — a sajátosságát. Türelmes, ám helyenként már ingerült hangon fejti ki azt az alapigazságot, hogy a művészettudománynak - tárgyából, a művészi jelenségek egyedi vizsgálatából kell kiindulni, s általánosításait mindig csak a konkrét elemzések alapján fogalmazhatja meg. Amikor azonban a Joffe könyvéhez kapcsolódó hosszabb tanulmányban a sematikus stílusváltások ellenében maga is megfogalmaz egy művészettörténeti fejlődésképet, amely a stílusok számát, megjelenését nem köti sémákhoz; sőt arra is rámutat, hogy a közfelfogással ellentétben egyes kifejezésmódok (mint pl. a realizmus") mögött korszakonként a legkülönbözőbb idológiai töltések találhatók, ami kizárja e fogalmak — történelmi kötődéstől független — mechanisztikus használatát, nyilvánvaló, hogy már nemcsak Jofféról van szó. A kortárs olvasó önkéntelenül is a szociológiai iskola egyik alapmüvére, V.M. Friese Művészetszociológiá)ára (1926) asszociálhatott, amely Jofféhoz hasonlóan mechanisztikusán alkalmazott kategóriákkal próbálta rendszerezni a művészetek történetét. (Friese felfogása szerint ugyanis a művészetnek csupán két alaptípusa létezik: a szintetikus és a differenciált; előbbi a „feudálispapi", utóbbi a „burzsoá" társadalomnak felel meg. A stílus tekintetében pedig Friese ugyancsak kettős felosztást követ: egyrészről szerinte kialakult Joffe koncepciója: ,.három gazdasági formáció - három kultúra: naturális-, áru- és pénz-, valamint ipari gazdálkodás". Továbbá: „mindegyik e kultúrák közül három alapvető csoportból áll - alsó, uralkodó és hanyatló, s mindegyikhez három stílus kapcsolódik, amelyekkel a világhoz való kapcsolatukat kifejezik". Ilyenformán a három formáció - Joffe e felfogása szerint - összességében kilenc stílust produkál. Idézi Mácza a Kommunista Akadémia értesítőjében, ld. ló.jegyz. 1928. 25. sz. 108.1.