Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
3. A műalkotás eszméje és a képmás
A képmás kialakítása során a művész mintegy összegyűjtötte azokat a legjellemzőbb és legáltalánosabb mozzanatokat, amelyek a korabeli feudális arisztokrácia képzeletében a „dicsőséges hősök", a hadvezér hercegek fogalmához kapcsolódtak, s felhasználta őket az adott konkrét herceg alakjának megformálásában. Előbb tehát általánosított, majd az általánosítottat újból konkretizálta az egyedi jelenségben. Hogy az általános elképzelésnek mindezek a mozzanatai megvoltak-e az ábrázolt Savoyai hercegben — ennek nem kellett szükségképpen különösebben nyugtalanítania a festőt : amikor az uralkodó osztály számára illúziókat teremtett erről az uralkodó osztályról, 6 nem kellett okvetlenül figyelembe vennie olyan „apróságokat", mint az ábrázolt herceg korruptsága stb. A vásznon pótolhatta azt, ami a valóságban hiányzott hőséből. Az effajta ábrázolási feladat ilyen megközelítésében, pontosabban az effajta megközelítések huzamos gyakorlatában idővel az ábrázolás néhány általános mozzanata fokozatosan rögzítődik, és létrejön egy bizonyos „törvényszerűvé" váló séma, amely később — bizonyos körülmények között és alkalmas esetekben — variálható az adott, konkrét témára. Kialakul a reprezentatív heroikus portré hagyománya, amelynek értelmében a hőst táncoló ló hátán ábrázolják. A Savoyai herceg portréjának példáját önkényesen választottuk. Az alak ilyen értelmezése nem az első sem magánál Van Dycknál (aki hasonlóképpen oldotta meg V. Károly császár és Anton Giulio Brignole portréját), sem pedig a művészettörténetben általában (az ókori művészetben példa lehet Marcus Aurelius római császár lovas szobra, a reneszánsz művészetében Colleoni hadvezér lovas szobra, amelyet Verrocchio készített a velencei köztársaság megrendelésére, vagy akár Gattamelata lovas szobra Páduában, amelyet ugyancsak Velence megrendelésére Donatello készített stb.). Ezeknél a példáknál azonban számunkra sokkal érdekesebb az, hogy a reprezentatív-heroikus portré e típusát hogyan használták fel utóbb ez örökség továbbvitelének és felhasználásának a folyamatában. Lásd Marxnál és Engelsnél: a munkamegosztás révén ,ßz osztályon belül az egyik rész az illető osztály gondolkodóiként lép fel (az osztály aktív konceptív ideológusaiként, akik ez osztály önmagáról táplált illúziójának kialakítását teszik fő megélhetési águkká), míg a többiek ezekhez a gondolatokhoz ésillúziókhoz inkább passzív és receptív módon viszonyulnak..." (L. Feuerbachról. MEM 3. köt. Bp. 1962.46.1.)
