Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

3. A műalkotás eszméje és a képmás

juk a gyakorlat nyelvére; hangsúlyozva egyben, hogy a művészi képmás felhasználható mint művészi örökség. Első példaként vegyük szemügyre Van Dyck képét - Savoyai Tamás herceg képmását. A művész a képet 1634-ben festette, amikor Itáliában tartózkodott, ahol többek közt meghívták dolgozni Karl Emmanuel savoyai alkirály udvarába. A képmás Karl Emmanuel egyik fiát, Tamás herceget ábrázolja, aki a korra igen jellemző katonai kalandjaival vált híressé. Tamás herceg pályafutása kezdetén hadvezér volt az itáliai hercegségeknek Franciaország elleni harcaiban és hazáját védelmezve a „dicsőségen" kívül, ahogy illik, megfelelő anyagi hasznot is szerzett magának. Később azonban, amikor a dicsőséges herceg meggyőződött arról, hogy még nagyobb dicsőséget lehet szerezni és még több haszonhoz lehet jutni, ha ebben a harcban átáll Franciaország oldalára, a háború következő fordulójában a francia királyság csapatainak élére állt, s azokat győzelemre is vezette az itáliaiak ellen. Ez a Van Dyck által megfestett herceg rövid története. Van Dyck képe minderről természetesen nem beszél. Ellenkezőleg, egészen másról beszél. Itt a hőst, a parancsolói, a büszke, nemes lelkű embert látjuk, aki szilárdan meg van győződve cselekedeteinek helyességéről, ő az „első az elsők között". Ö is — akárcsak Dávid — egyéni hős, ő is „megmentette hazáját". De alakja nem a hősiesség eszméjének megszemélyesített kifejezése —, hősiessége egy konkrét egyéni jellem része. A művész a XVII. századi feudális arisztokrácia hősiesség-értelmezésére támaszkodva, az alak megteremtésében ebből indul ki és konkrét jellemet ábrázol. Nézzük most részletesen, hogyan és mivel éri el célját. A szüzsé szempontjából az értelmezés maximálisan leegyszerűsített. A művész ünnepélyes uralkodási mozzanatot ábrázol, de az ábrázolt arc el van szigetelve mindattól, amihez az ünnepség kapcsolódik. A herceg mintegy annak parancsol, aki a képet nézi — közvetlenül a nézővel létesül szüzsé-kapcsolat, ahelyett, hogy a festő tematikusán, a kép vásznán, több mozzanat ábrázolása útján bontaná ki a szüzsét. Az ünnepélyesség áthatja a kép valamennyi részmozzanatának megoldását. Ez rögtön a vászon méretével kezdődik. A 315x236 cm-es méret nyilvánvalóan arról tanúskodik, hogy a festő olyan művet akart alkotni, amely csak megfelelő környezetben, díszteremben helyezhető el, ahol az ábrázolt személy fontosnak, központinak tűnhet fel, általában: amely reprezentálni tud. A művész a kép e központi feladatával összhangban oldja meg a többi részletet is. A háttér jobb sarkában óriási méretű oszlop egy darabja áll. Szemmelláthatólag egy nagy palota része ez, amelynek egy darabja kirajzolódik a háttér közepén. Ez a részlet mind a szüzsé szempontjából (palota-épü-