Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
2. A művészi tevékenység és típusai
lített alapjain) a görög művészet „bájának", nagyszerű virágzásának, csodálatos minőségének. Ebben a tekintetben a görög művészet kutatója számára különösen fontos mozzanat az ókori görögök gondolkodási formáinak képi jellege, amely sajátosan visszatükröződött filozófiai rendszereikben is. Számos filozófusuk a világot éppen mint valamely harmonikus rendszert igyekezett megérteni, s éppen e harmónia magyarázata vonalán kereste a világ alapjait. Mindez arról tanúskodik, hogy világnézetük egésze és nevezetesen filozófiájuk bővelkedett esztétikai elemekben, képekben, mégpedig olyan képekben, amelyek a természet közvetlen szemlélésén alapultak. Mivel nem vagyunk szakértői a görög művészetnek és e munkában nincs módunk részletezni ezt a problémát, röviden még csak egy kérdést érintünk — a művészet és az egyes műfajok fejlődésének egyenlőtlenségét. A görög művészet magas értékelése nem egyformán vonatkozik valamennyi műfajra és valamennyi időszakra. Marx már idézett megállapításában azt mondja, hogy „a művészet bizonyos formái" (például az eposz) virágzásuk tetőpontját érték el „a művészi fejlődésnek... fejletlen fokán". 32 Ha a görög művészet fejlődésének klasszikus időszakáról beszélünk valamennyi műfaj vonatkozásában, ezt az időszakot nem lehet egy évszázadhoz kötni. Az eposz, a költészet a VII. században virágzik (Homérosz, Hésziodosz), a tragédia a VI. és az V. század fordulóján éri el a klasszikus szintet (Aiszkhülosz, Szophoklész), az építészet és a szobrászat az V. század első felében stb., vagyis a kifejező eszközök birtokba vétele, a virágzás a különböző műfajokban nem valamilyen egyenletes folyamat, hanem az általános körülményektől meghatározottan egyszersmind alá van vetve a maga belső törvényeinek is, amelyek csupán sajátos kifejeződései az általános törvényszerűségnek. De, ismételjük, nem mélyedhetünk bele e kérdés részletes és konkrét taglalásába. Ebben az esetben csupán a kérdés általános feltevése a fontos — öszszefüggésben a művészet azon típusának problémájával, amely formáival, sajátosságaival megfelel a termelőerők és a termelési viszonyok meghatározott fejlettségi szintjének, s ezeket — osztályszempontból közvetítetten — visszatükrözi; habár egyszersmind e típus egyes virágzási korszakai korántsem állnak arányban a társadalom általános fejlődésével". A művészet e típusában olyan művészettel van dolgunk, amely olyan körülrnények között született, Ld. Marx-Engels: Művészetről, irodalomról. Id. kiad. 29, 30.1.
