Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

2. A művészi tevékenység és típusai

hány év alatt, ismeretlen számú ember hihetetlen erőfeszítései eredményeképpen elvesztik eredeti, természetes formájukat, óriási kőkockákká válnak, majd ezek a kockák is kibeleződnek, amíg létre nem jönnek a természetes falú helyiségek, amelyek természetes mennyezetét a hegy sziklájából kifaragott óriási oszlopok támasztják, és mind a falakat, mind az oszlopokat, mind a homlokzatot faragott domborművek, illetve falfestmények díszítik. Hasonló jellegűek az ókori Indiára oly jellemző „sztúpák"is, az évszázadok során átalakult temetkezési dombok e kései és igen fejlett formái, amelyek az egyiptomi piramisokhoz hasonlóan végső fokon az ősök kultusztának korai formáihoz kapcsolódnak. Az eredeti domb, amely az idő múlásával elveszítette temetkezési funkcióit (ami az egyiptomi piramis esetében mindvégig megmaradt), vallásos jellegű monumentális emlékművé vált, amely tartalmában és formájában fokozatosan gazdagodott. Az indiai sztúpa kalsszikus példájának az úgynevezett „Nagy sztúpát" (Száncsi, Közép-India) tekintik. Ez India első nagy „egyesítése" időszakában (i.e. III. sz.) épült, majd az i.e. I. sz.-ban átépítették. A sztúpa főrésze, az óriási félgömbként megjelenő építészeti tömege teraszszerű talpazaton áll, amelyet alapjában is, s a félgömb szintjén is kőkerítés vesz körül. E kerítés ősi faépítményekre és erődítményekre emlékeztet. A terasz vallási szertartások bemutatására és menetek fogadására szolgál. A teraszra és magára a sztúpára négy kapun át lehet feljutni; a kapuk a négy égtáj szerint helyezkednek el, s domborművek és szoboralakok borítják őket. A sztúpát a félgömb tetején elhelyezett négyzetalakú ereklyetartó tetőzi be, amely buddhista képzetekhez és szertartásokhoz kapcsolódik. Ugyanott prebuddhista hatalmijelvények is vannak. Mindezekben az emlékművekben nem csupán az a lényeg, hogy nagy tömegek munkájának és erőfeszítéseinek eredményei, s hogy tömegek néha hosszú évtizedeken át dolgoztak egy egységes terv megvalósításán, s hogy továbbá a munkálatok mindegyik részvevője csupán saját munkaterületét ismerte ugyan, mégis maximális eredményekre törekedett — olyan körülmények között, amikor rendkívül alacsony volt a technika fejlettségi szintje, s még primitív a munkamegosztás rendszere. Nem abban kell tehát keresnünk a lényeget, hogy a fizikai munkát tömegesen alkalmazták és ezt sajátos módon szervezték meg. A lényeg az, hogy ezekben a mennyiségileg grandiózus műemlékekben azon szélesebb néprétegek közvetlen alkotó részvétele testesül meg, amelyek a művészeti folyamatban nemcsak mint rabszolgák és nem is csak mint fizetett hivatásos szakemberek vesznek részt! Már Marx megállapította, hogy ,nagyszerűen mutatkozik meg az egyszerű kooperáció hatása a régi