Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

I. Általános rész

nológia, amelyet a proletariátus megteremt, az a „proletárforma", amely már egyben azonos is a proletárirodalommal. Vagy másutt ugyanabban a könyvben (246. 1.): „A proletár vitalitás, valóság, a harc és óhajtott valósága egyelőre még nem hozott létre semmilyen jelentős költészetet. Miért? Azért, mert a harc egyáltalán nem tud élni a nyelv költői eszközeivel, mert a harc feltétlenül csak hatékony (wirksam) nyelvet tud használni" (a szerző kiemelése). Vagyis amíg nincsen új, a „proletár vitalitásból" születő forma, nem lehet proletárirodalom, nem lehetséges a proletár vitalitás művészi formába öntése. Eszerint: az irodalom vagy bármely művészeti ág osztályjellegét a forma határozza meg. Erről az álláspontról másutt részletesebben szóltunk.* Itt egyelőre elegendő annyit megállapítanunk, hogy ez a módszer, ezek az eredmények számunkra teljesen elfogadhatatlanok. Vegyük szemügyre a proletárirodalom másik, hozzánk közelebb álló meghatározását, amely megegyezik a proletárírók hivatalos nemzetközi álláspontjával: „Az a proletárirodalom, amely a munkásosztály és a széles tömegek lelkületét, tudatát a proletariátusnak mint a világ átalakítójának és a kommunista társadalom megteremtőjének végcéljai irányában szervezi." (Na posztu 1. sz.). E meghatározás szerint az irodalom osztályjellege attól függ, hogy milyen irányú a hatása a befogadás vonatkozásában. A proletárirodalom természetesen szervezi és szervezni köteles a munkásolvasók lelkületét és tudatát a proletárforradalom végső céljai irányában — de ez a funkciója, a társadalmi jelentősége, nem pedig ajellege. Olyan funkció, amely valaminek a következménye — nevezetesen annak, ami már a befogadás előtt meghatározza az adott irodalmi mű osztályjellegét. Minden irodalmi mű befogadása és hatása összhangban van tendenciájával, vagyis azzal, hogy milyen jellegű az a benne visszatükrözött törekvés, amely valamely osztály lelkületében és ideológiájában jelenlevő ilyen meg ilyen elemek egyensúlyának megteremtésére irányul. Emellett egyáltalán nem kötelező, hogy mind a lelkületnek, mind az ideológiának az adott műben jelenlevő összes elemei ugyanannak az osztálynak a jellegét fejezzék ki. Kiderül tehát, hogy a szépirodalom osztályjellegét a meseszövésben és a technikai eszközökben kifejeződő pszichológiai és ideológiai elemek összessége, valamint a szerzőnek az adott műben megnyilvánuló ideológiai alapállása („törekvése") határozza meg. Ez látszólag nem ellentétes a fentebb idézett tétellel. De ha így lenne, egész ellenvetésünk merő rabulisztika volna. *Lu Märten fent idézett kötetének részletes elemzését 1. BecTHMK KOM My H ncTMHecKO £í aKaAeMMM. 1926. 14. sz. 275-290. (B.F.)