Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)
Botka Ferenc: Előszó
a puszta szemléltetésen túlmenően azt a koncepciót, illetve magatartást is érzékelteti, amely az Irodalom és proletariátus Nyugaton visszhangtalanságát már eleve meghatározta. Lukács kritikája egyetlen kérdéskör, a magyar forradalom fejlődésvonala szempontjából vizsgálja az antológia írásait. Felfogása szerint az 1848-as polgári forradalom bukását követően a polgárság megalkudott a fennálló renddel, szövetséget kötött az uralkodó osztályokkal. E megalkuvás rányomja bélyegét kultúrájára, így irodalmára is. Véleménye szerint ez a behódolás és felemásság jellemzi a polgárság, kispolgárság valamennyi irodalmi-művészi kezdeményezését, még ha az kezdetben ellenzéki is, kezdve a Kiss József szerkesztette Héttői, aNyugat-on át az avantgárdé fórumáig, aMá-ig. A forradalmi irodalomnak, úgymond, ha következetes akar maradni, szakítani kell minden polgári hagyománnyal, így a fenti folyóiratok szellemével is: ha elődöket keres, megtalálhatja azokat a meg nem alkuvó Petőfiben és a Nyugat-tói független Ady Endrében. Az avantgárdé legfeljebb mint szükséges rossz jöhet szóba, mint olyan szellemi övezet, amelyet a szocialista írónak — még ha belőle indult is — szükségszerűen meg kell haladni, sőt tagadni. Lukács bírálata például ezért nem ért egyet Réz Andornak az évkönyvben közzétett tanulmányával (A forradalmi irodalom fejlődésének útja Magyarországon és az emigrációban), mert az a Petőfivel kiinduló fejlődési vonalat Csizmadiával és Várnai Zsenivel zárja le; s ugyanígy elveti Mácza János írását is (Az irodalom szerepe és útja a proletárforradalomban), mert szerinte az „a forradalmi proletariátus számára felhasználhatónak csak (kiemelés tőlünk — B. F.) azokat a formákat véli, amelyek hozzánk történelmileg legközelebb állnak — vagyis... Kassák és Szabó Dezső stílusát." 32 Hagyjuk figyelmen kívül az idézetbe beillesztett (és általunk kiemelt) csákót (Mácza szövegében nincsenek ilyen megszorítások), s ugyanígy a mondat végén szereplő neveket (Mácza a kérdéses tanulmányban nem is említi őket)! A két szerző gondolkodásának hullámhossza eleve idegen egymástól. Lukács figyelemre se méltatja Mácza tanulmányának a szocilaista irodalom elméleti vonatkozásait taglaló részeit (amelyeket mellesleg szólva addig fel sem vetett a magyar marxista szakirodalom), számára csak egy összefüggés, a már említett történelmi fejlődésvonal és az abból levonható normatív következtetés a fontos. Számára Mácza — ekkor, a húszas évek közepén is — Kassák s az avantgárdé egykori híve maradt, aki ennek következtében érdemlegesen újat — s főleg érvényeset — már eleve nem mondhat ki. Húzzuk alá: e tartózkodás, bár személyre szól, mentes minden személyeskedő indulattól. Hiszen 1920 tavaszán, ő, Lukács vette fel Máczát Bécsben a párt tagjai közé, megbízást adva neki a Kassai Munkás szerkesztésére, s ezt követően sem voltak személyes konfliktusaik. Ettől függetlenül, ha elvi síkon 32 L. lO.jegyz.
