Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Botka Ferenc: Előszó

A két meghatározás önmagáért beszél. Mácza bonyolult, ám áttekinthető mondata valóban tágabban, az összefüggések áttételességét és művészijeilegét hangsúlyozva igyekszik képet adni könyve tárgyáról. Ám a meghatározás — így önmagában véve — a mű egészéből kiszakítva valóban kívánnivalókat hagy maga után. Mindenekelőtt : a funkcionális szemlélet ellen fellépve — maga sem tud kilépni a bűvös körből. A bogdanovi ,,szervezőelvet" követő RAPP-formulival szemben ő is csak szerepről beszél, csupán egy más — igaz, differenciáltabb — elvet, az egyensúlyét állítva előtérbe. (A buharini jjekerekítésről", „szelídítésről" nem is beszélve.) Igaz, meghatározása rámutat a művészet társadalmi bázisára és genezisére, s — kiemelve a pszichológiai és ideológiai momentumokat — hangsúlyozza annak áttételességét, s eleget tesz annak a célkitűzésnek is, hogy kiemeli az alkotások művészi jellegét. Mindezek ellenére azonban továbbra is megragad az irodalom „társadalmiságának" a szintjén, s könyve egészével ellentétben — itt nem hívja fel a figyelmet a jelenség autonómiájának,belső törvényeinek a kérdésére. Figyelemre méltó azonban, hogy — ha csak elemeiben is, de — körmondata már magában foglalja a visszatükrözés momentumát, amely utóbb a lukácsi esztétikában oly központi szerepet játszott. Ami pedig a buharini egyensúlyelmélet „beépülését" vagy éppen „meghatározó szerepét" illeti —, amit Mácza későbbi bírálói a szemére vetettek —,

30 annak megítélését a könyv figyelmes olvasójára bízzuk. Nem kétséges, Mácza részéről az irodalom egyesnúlyi szerepére való utalás csupán külső fordulat, a kortárs szakirodalomban általánosan használt séma verbális kölcsönvétele, amely főként az elméleti kontaktusteremtés célját szolgálta. (Magyarázatául pusztán megemlítjük, hogy Buharin nézetei 1925— 26-ban, a könyv megírásának idején nemcsak szakkörökben hatottak, a szerző ilyen tárgyú cikkei közkézen forogtak, s az esztétikai összefoglalók és tankönyvek elfogadott forrásai közé tartoztak. Hitelüket az a puszta tény is emelte, hogy szerzőjük volt az 1925-beli — s oly nagy fellélegzést kiváltó — irodalmi párthatározat kezdeményezője és megfogalmazója.) Az Irodalom és munkásosztály Nyugaton szövegének egésze bárkit meggyőz arról, hogy Mácza kézében az „egyensúly" terminus s általában: a pszicho-ideológiai elemek „egyensúlyának" változásai csupán keretül szolgáltak ahhoz, hogy a művek s az irodalmi folyamatok mélyebb : művészi és ideológiai elemzését elvégezze. A keretet — az Általános részt — filológiai indítékokból rajta hagytuk a képen — a kiadás új szövegén — mert megjelenésében így korhű. Ám ha a mű tényleges, valódi történelmi érdemeit tekintjük, akár el is távolíthatjuk. Lényege nemhogy nem változik, így lesz igazán szuverén és hiteles. 30 L. 36.jegyz.