Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Botka Ferenc: Előszó

alapján írt művek tartalma, szüzséje - a benne fellelhető valósághű részletek ellenére — elkerülhetetlenül epizodikussá válik, amely széttagoltsága következtében nem képes a valóság szerves összefüggéseit, egységét visszaadni. Módszerüket tekintve | ezekre az alkotásokra a vulgáris materializmus s az analitikus realizmus jellemző. Mácza kötetében ez a módszer, illetve írói szemlélet van a leggazdagabban képviselve. A szerző ide sorolja pl. Oscar Maria Graf, Daudistel és mások prózai műveit, s az ún. „forradalmi'' és „munkásköltészet" szinte valamennyi képviselőjét: Oscar Kanehlt, Franz Weiskopfot, Stanislav Kostka Neumannt, Jaroslav Seifertet, Karl Brögert, Alfonz Petzoldot, Max Barthelt és a már említett magyarokat. 4. Az író a valóság, a társadalom mozgásainak ábrázolásakor a proletariátus osztály szempontjait nemcsak tézisszerűen, részletkérdésekben, hanem összefüggő világnézetként képes érvényesíteni. Műve a történelmi fejlődésről úgy ad objektív képet, hogy abban a társadalmi lét a maga bonyolult összefüggéseiben jelenik meg. A részletek megszűnnek epizódok lenni, szervesen beépülnek a fejlődés, az osztályharc dinamikus, történelmi távlatosságú rajzába. A vulgáris naturalizmus vagy az analitikus realizmus módszere már nem alkalmas arra, hogy összefogja ezt az összetett világképet. E komplexitás megjelenítésének egyetlen lehetőségét Mácza a szintetikus realizmusban látja, s megvalósításának kísérletét Johannes R. Becher regényének elemzése során írja körül. A szocialista irodalom fejlődésképének ehhez a nagyvonalúan felvetett rajzához nincs mit hozzátennünk. Bizonyos kifejezéseit talán már nem alkalmazzuk, egyes részletmegállapításairól talán már árnyaltabban szólunk, s természetesen számos — egykor még fel sem merült — összefüggést ma már nyilvánvalónak tartunk stb. De a koncepció váza, lényege nem szorul korrekcióra. A keret — eltávolítható Befejezésül a könyvnek, illetve ominózus Általános rész-ének egyetlen momentumát kell még megvilágítanunk. Van ugyanis ennek a fejezetnek egy olyan részlete, amely nem csupán terminológiai vonatkozású; s ez — a szerzői koncepció elméleti kerete. Formálisan megközelítve: filozófiai indítású alapkérdés, amelynek meghatározó szerepet kellett volna játszani a mű koncepciója kialakításában és a tárgyalt jelenségekből levont következtetések megfogalmazásában. Az ún. „egyensúlyelmélet" jelenlétéről van szó, ami utóbb kivédhetetlen támadási felületet kínált a szerző ellenfeleinek, s így lehetővé tette a könyv igazi értékeinek elhallgatását és diszkredkálását. A társadalmi életet szabályozó „egyensúlyelv" kidolgozása ui.N.N. Buharin nevéhez fűződik. Buharin szerint a társadalmi fejlődés a folytonosan mozgó: megbomló, majd visszaálló egyensúly helyzetek végtelen sorában valósul