Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Babits Mihály és felesége és Szilasi Vilmos és felesége levelezése

netének értelmét, amihez nagyszerű az utolsó két novella kozmikus háttere. Mintha azt mondaná, hogy az emberi lélek erői ugyanazok, minta természet erői, s a szenvedélyek, vágyak, reménységek és örömök igazabban élnek az egész világban, mint minden amit egyébként ismerünk. Az is jó, hogy a vízözön-novella a kötet elején áll. Lírai hangulata mintegy bevezető jellemzése Miska lírai lényének, különös szintézisének optimizmus és pesszimizmus között, mely egyrészt abból az alapmeggyőződésből táplálkozik, hogy a világ unott és egyforma szürkeségén, sohasem szűnő érdektelen gonoszságán semmi sem változtathat, s a vízözön, meg egyéb nyomorúságok nem büntetések és nem sors, hanem kifejezői annak, ami az emberiség: - gonosz egyhangúság, víz, víz meg sár, meg piszok, meg vér, - másrészt csupa hit és csupa reménység és csupa apostoli vágy: láttatni az emberekkel mindazt a jót, ami bennük van, s ami összeköti egységgé az egész emberiséget, az egész világot. E bevezetéstől végig érzi az ember az egész köteten a történetfilozófiai bölcsességet és mély költői jóságot. Meg vagyok róla győződve, hogy a könyv nagy hatással lesz a jó olvasókra, kiknek száma folytonosan nő, s akiké a jövő. Hisz modernebb könyv kevés van, mint az olyan, mert ahhoz az érdeklődéshez szól, mely a most felnövő generációt az emberiség jövőjének kérdésével szemben eltölti, s mely az emberi szellem univerzalitásának s a humánus lélek összefoglaló emberbecsülésének legjobban megfelel. S az emberbecsülés több mint az emberszeretet. - Nekem nem új élvezet ez a könyv. Én majdnem mindent könyvnélkül tudok, amit Miska irt. De új ruhájában új látogató lett belőle, - új öröm. Hát nem döceálok tovább! Szeretnélek benneteket mielőbb látni, s remélem valami kedvező hírt. Ilonkának egész sereg skatulyát gyűjtöttem, s mindet megtöltöm csokoládéval. Nekünk is van újabban egy fényképezőgépünk, jaj nektek, ha jöttök. Már a vonatnál lefotografálunk benneteket. Minden jót drágáim, s jó szelekét a regény vitorláiba, ölel mindkettőtöket nagy szeretettel Vili 87. Susine-Gjurgjenovac, [1926.] december 14. Drága Ilonkám! Amint látod ember tervez, isten végez, ez esetben a masinák, melyek nem úgy működnek, ahogy mi szeretnők. Szóval még mindig itt vagyunk, és valószínűiül