Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

MATTYASOVSZKY ERZSÉBET EMLÉKEIM SZABÓ LŐRINCRŐL 1918 őszén egy nyurga, tagbaszakadt, a csukaszürke egyenruhában magát láthatólag rosszul érző fiatalembert mutattak be nekem debreceni barátaim, az egyetem egyik folyosóján. Szemét a rövidlátók szokása szerint gyakran lesütötte, arcbőre leányosan finom volt. Valami szlávos puhaság derengett arcán, mely enyhítette mongolos pofacsontjait. Sötétbarna haja finomszálú volt és a homlokát rojtozta, mesterkélt választék nélkül. Arckifejezése szomorú, olykor tragikus volt, ha például a háborúról volt szó; de ha mosoly suhant át vonásain, ép fogazata megszépítette durcás ajkait. Leginkább a német irodalom iránt érdeklődött, de természetesen hűségesen eljárt a Riedl Frigyes óráira, melyek leghíresebbek voltak a Múzeum körúti Alma Materben. Szabó Lőrincnek nem volt semmiféle pénzforrása, nyomorgott, mégis már első félévben kijelentette, hogy nem akarja a bölcsészeti fakultás nyolc félévét végighallgatni és nem szándékszik tanítani, mert író lesz. A háború végének ezer veszélyét megúszta, most nekiállt a tanulásnak és telhetetlen mohósággal az olvasásnak. Minden felesleges fillérjét modern német szépirodalmi könyvekre költötte s egy-két év alatt vagy kétszáz kötetre nőtt gyűjteménye. Hiába ismételgettem, hogy Wolfram von Eschenbach az igazi német nagyság, nem pedig az utolsó század zűrzavaros eklektikusai, ő csak annál éhesebben habzsolt össze-vissza jót-rosszat, Dehmelt, Hugo von Hofmannsthalt, Altenberget, Werfelt, Stefan Georget s amit csak meg tudott szerezni. A szemináriumi órák után sokszor felkísért a Gellért hegyre, ahol az Orom utcában volt egy csodás kilátású, de fűtetlen odúm, s a hoszszú séta alatt állandóan a költészet birodalmában csatangoltunk. Szemére vetettem, hogy germán félisteneinél egy arasznyival se lát tovább, s akkor kiderült, hogy az akkor divatos francia szimbolistákat jobban ismeri mint én, sőt fordítgatott is Baudelaire és Verlaine verseket. Egy ízben együtt elemezgettük Verlaine egyik-másik szépen muzsikáló költeményét s akkor elárulta egy-két műhelytitkát