Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

a színház felmoraj lik, az orchester recseg; a korcsmaasztaloknál éle pattog s durva tréfa, lotyók s zsiványok népe ma oly könnyelmű, léha ! A tolvajok s a rablók indulnak nemsokára kaland után kutatva a néma éjszakába, súlyos kaput s érckasszát feszítve föl az éjben, majd cifra kedvesükkel turkálva kurta kéjben. Óh lelkem, burkolózz be, jó mélyre: önmagádba, ne nézz e zajgó népre, s szörnyű áradatra! Ha fájdalom csapott rá a szenvedő betegre, az Éj kínunkat torkon ragadva leteperte, s most vége, vége ... ; zúgó örvény felé libeg, bús sóhaja a kórház csarnokát tölti meg; nem jő párolgó levest keresni nesztelen, mit este tiszta asszony főz békés tűzhelyen. De míg a legnagyobbat kereste hasztalan, boldog tűzhelyért égve élt csak vigasztalan! [1917.?] március 25. LE CRÉPUSCULE DU MATIN (BAUDELAIRE) Ébresztőtől zeng-zúg harsogva a kaszárnya s lámpák között sziszeg a csípős szellő szárnya. Az óra üt: dühös lidércek, démonok raja alatt nyög barnafürtü ifjak álma; midőn mint véres szem, mely pislog és lobog, vörös foltként hunyorg a ködben árva lámpa; midőn lelkünk, a tompa test alá tiport, szürkülő éjidőn uj s uj csatákra ront. Mint szél csipdeste arc, sós könnyektől kivájva, didergő borzongás fut néma. bús homályba, s a férfit a betű, a nőt kéj őrli meg. A házak itt-ott már füstölgni kezdenek. A buja bűn lányain, ólmos nehéz pillákon rekedt hörgésbe tompul a fásult kín s az álom;