Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

NOCTURNE Óh éj! óh álomvilág! azúrkék éjszaka! Érett gyömölcsök édes mámorillata árad, ezer lakója ébred a mohos tölgy odvának, ezer picinyke tündér s koboldok víg hada; az ágon, holdsugáron egy-egy tündér kacag, csengő visszhangként szállnak a kis ezüst szavak, félénk sugara bujkál a lomb között a holdnak, ezüst hajú fák mélyen köszöntve meghajolnak; halk léptekkel lebben át az enyhe éji szellő, szomorúságok fájó, szent illatát lehellő; az édes éj lelkemben néma összhangba olvad, de lobog a vágy égve s szívem oly véres, oly vad ! A fák hosszú fasorban könnyű függönybe ingnak, az ég tükörtengere felhővitorlát ringat; az ágakon ezüstláng: reszkető holdsugár, a júniusi éjnek selyemfátyola száll. Fájó egyhangúságban a bús tücsök zenél, és hajlik némán az ág és suttog a levél ; örvénylik lágyan zsongva a titkos messziség, aranyos csillagfényben reszket a messzi ég; a légben langyos áram és fullatag ködök, a képzelet csapong e vad bujaság fölött. Kis felhő ring az égben, fehér rózsa kékben, egy titkos fájdalom sir az éj páraködében; amerre lépek a fák hűs könnyharmata hull, a fű is összerezzen, levél is összebúj ; ezüst sugara bujkál a lomb között a holdnak, ezüsthajú fák mélyen köszöntve meghajolnak, lelkembe fájdalom vág, mintha bazaltba vésnék, fölsírnak a viliik; — csönd; — hallom szívem verését. 1917. február 17. ÁGNES (IBSEN) Ágim, pillém, aranyos pici tündér, mit futsz tova félve, csapongva? Suhogó hálót — (nos, mondd: hova tűnnél?) — szövögettem csalfa dalomba ! /