Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

mán fiú, csak az a kár, hogy vőlegény! Csodálkozol, hogy még tréfálok is? Hiába, víg itt az élet! — Nagy békehírek vannak, amit titkos forrásból mindenki tud, csak az újságok nem írnak róluk. Barnusról május óta semmi hír. Anyuka kétségbe van esve miatta. Mennyi szomorúság, halál és fájdalom, és mi mégis tudunk gyönyörködni és nevetni! Hogy lehet ez? És olyan nagyok nekünk a mi apró ügyeink! De milyen nagyok! És mégis, igazán nem tudok örülni semminek és csak az ráz már meg, ami borzasztó. Az egyedüllétet már megszoktam. Nagyon furcsa, érthetetlen érzéseim vannak mostanában. Olyan közömbös minden. Édes kis barátom, ne haragudj ezért a furcsa levélért. Kató Budapest, 1918. október 20. Édes kis barátom, miért hallgatsz? Még egy sort se kaptam tőled, mióta elmentél, pedig már nemsokára egy hete lesz. Nem vagy tán beteg? — Én élek, ahogy élhetek. Tegnap voltam fent Lacinál és mikor mondtam, hogy itt voltál, hát majdnem haragudott, hogy nem vittelek el hozzájuk. Majd egy levélben megírom, milyen tervei vannak rád nézve. Persze előbb szeretne egy kicsit jobban megismerni. Kikötötte, hogy ha mégegyszer feljössz, okvetlen elmenjünk. Mózsika várja a mozidarab visszaküldését, kellene már neki. — Nagyon beszélik, hogy az egyetemet is be fogják csukni a spanyol miatt. Én, tudja az ördög, nem szeretném. Talán hazamegyek akkor. De két hétnél továbbra nem. Nagyon szép lehet most a Nagyerdő. Azért mégis jobb Pesten. Most olvasom (persze csak villamoson érek rá) az A. France Pártütő Angyalokját, mesés. Kellenek-e könyvek? Laci nagyon szívesen fog neked küldeni a könyvtárból. Őrülten tanulom a szanszkritot. Alig csinálok mást. Szervusz és írj. Kató Budapest, 1918. október 25. Édes kis barátom, Lőrinc, megkaptam a leveledet és éppen most a lapodat. Panaszkodni akarok neked. Tudja az ördög, mi jött hozzám mostanában. Aztán olyan egyedül vagyok, nem beszélhetem el senkinek az érzéseimet, amit pedig olyan jól esik elmesélni. Mózsikával ugyan nagyon jóban vagyunk, de tudod, hogy én mennyire megérzem, hogy melyik embernek mit lehet elmondani. Hisz azt már sokszor mondtam neked, s így Mózsikának ezt valahogy nem tudom elmondani, Palinak még kevésbé, Czellárral egyáltalán nem vagyunk jóban, alig beszélgetünk s akkor is közömbös dolgokról. (Igaz, te mondtad odahaza anyukának, hogy Czellár el van züllve? Anyu-