Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

Kabdebó Lóránt: Érlelő diákévek

mi és társasági életben; másrészt a költészetben egy időn kívüli, mozdulatlan stilizált világot álmodik maga köré, és az így létrehozott mesterdarabokkal igyekszik társasági sikereit öregbíteni. Impresszionista-parnasszista elemekből álmodja össze a verset, Verlaine-, Samain-, Gregh-motívumokból fordítja és szövi a maga park-verseit; és közben rátalál ennek a világnak az igazi mesterére : a köznapi időből kilépő, a harmóniára mindig csak törekvő ember világát finom pszichológiával követő George személyében. A külső cselekvés, fontosságtudat így egyfajta belső nyugalmat váltott ki belőle. Az eseményekben résztvevő, ott mindenütt sikeresen szereplő ember dicsekvő nyugalma ez. Hiszen Babits költővé nyilvánítja, egyetemi előadásain szinte tanársegédi szerepet tölthet be, Dienes László mellett állást kap, utazgathat, nőismerősökre tesz szert, kényelmesen élhet. És első pillanatban még az azt követő történelmi változást sem érzékeli: hiszen 1919. július 28-án még a Tanácsköztársaság könyvtárügyét szolgálja, Dienes László utasításainak végrehajtását ellenőrzi, augusztus közepén pedig már Babits (még a népbiztosság fejléces papírjára írott) ajánlásával kerül Szabó Dezső mellé a jobboldali Magyar írók Szövetsége munkatársának; Debrecenbe hazautazó barátai pedig egy tervezett, a Nyugat és a Ma közötti jelleggel alakítandó irodalmi folyóirat budapesti szerkesztőjeként összekötő szerepet szánnak neki, akiket eddig még nem ismert a művészkörökből, ezután mint egy induló lap szerkesztője keresheti fel. De ezekben a hónapokban még él a polgári demokratikus rendszer lehetőségének illúziója is. A teljes csalódás, kirekesztettség 1919 végére tudatosodik a költőben. Kisnaplóját már nyomorúságos albérleti szobában kezdi, és naplójának főszereplője, Babits is meghajszolt, célját vesztett emberként jelenik meg. A költő-növendék pedig, aki személyes alaphelyzeteit eddig mindig aktualizált költői nyelvre hangszerelve mutatta fel, — most az eredeti költői nyelveket tanulja: fordít. Ami társai és példaképei számára a bizonytalanságra adott passzív válasz, az nála az önmegvalósítás aktuális fokozata. Azokat a költőket, akiknek a hangnemét eddig saját alaphelyzete felmutatására használta, most saját környezetükben vizsgálja, ezáltal saját érvényes problémáinak átgondolását elválaszthatja korábbi mintái követésétől. Saját alaphelyzetét ekkor nem versfordításai, hanem olvasmányai jellemezhetik. Bár ezek is egybeesnek környezete érdeklődésével, a Centrál-asztal divatját követi. De ahogy a környezetében hangsúlyossá váló műfordítói gyakorlat költői kifejlődése egy szükséges fokozatává is szervült, úgy olvasmányai is beépülnek személyes fejlődésébe is. A romantikus prózairodalom kísértettörténetei vonzzák, amelyek az expresszionista, pszichológiai regényben folytatódnak. E. T. A. Hoffmanntól Bierbaum Kakuk hercegéig, Babits divatba