Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

a barátok gazdagok voltak-e vagy szegények, karriert csináltak-e s valakik voltak-e vagy pedig nem, az őt egyáltalában nem érdekelte. Furcsa, hogy annyira költészettel tele szelleme élénk érdeklődést mutatott a huszadik század nagy műszaki fejlődése iránt is. Mérnök férjemtől a műszaki élet minden újabb fejleményéről hosszas és részletes magyarázatot kért. Meg vagyok győződve róla, hogy mint műszaki ember is elsőrangú lett volna. De persze, azért ő költőnek született, s hogy a műszaki és természettudományi dolgok iránt is érdeklődött, azt az ő kimeríthetetlen gazdag fantáziájával lehet megmagyarázni. A fiatal Szabó Lőrincet akartam egy kicsit jellemezni, de úgy érzem, hogy nem tudok lényeges különbséget tenni a diák, az induló költő és a beérkezett Szabó Lőrinc között. Nekem ő mindig a gyerekkori barátot jelentette. Közös fiatalságunkból írott emlékeket is őrzök. Felolvasok egypár részletet azokból a levelekből, versekből, amelyeket Lőrinc nekem írt. Ezek még jobban rávilágítanak az induló költő gondolkozására, érdeklődésére és munkáira. Nem szeretném azonban, ha a levelek, versek hangja félreértésre adna okot. Jóleső érzéssel mondhatom, hogy Lőrinc engem mindig szeretett és én is őt. Ez a barátság a diák- és egyetemi években talán néha súrolta a szerelem határát, de még ha így volt is, az inkább csak tréfa és játék volt. A kettőnk között levő kapcsolat a barátság volt, nem pedig szerelem. íme mozaikszerűen egy pár kiragadott emlék ebből a baráti viszonyból. Kedves szellemére jellemző, hogy egy névnapomra, talán 1917ben lehetett, egy sürgönyt küldött a következő tartalommal: „Névnapodra János harmadik levele 13—15. Lőrinc." Persze rögtön elővettem az öreg Károli Gáspár bibliát, lévén mindketten reformátusok, s ott a következő szöveget találtam: ,,Sok írni valóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni néked. Hanem reménylem, hogy csakhamar meglátlak téged, és szemtől-szembe beszélhetünk. Békesség neked! Köszöntenek téged a te barátaid. Köszöntsd barátainkat név szerint." Egy másik kedves emlék Lőrinctől Ibsen Ágnes versének a fordítása. Fő érdekessége az ajánlás utolsó szava: „Fogadja Révész Ági tőlem olyan szívesen, mint amily szívesen én adtam. 1917. március 5. G. Szabó Lőrinc VII. o." Tehát a VII. gimnazista fiú már az örök Barátokkal barátkozott. Ugyanebben az évben leutaztam Debrecenből Turkevibe, ahol a nagyapám református lelkész volt. Lőrinc elkísért Kisújszállásig a vonaton. Ő nagy utazó volt, szabadjegye volt, mint vasutasfiúnak s az út alatt írta a következő verset, amelyen még lehet érezni, hogy egy egészen fiatal fiú írása, de egyes sora — azt hiszem — már a nagy