Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

got s az erény leple alatt lopni magukat keresztül az életen. Rózsa Sándorék világa, vagy más nyílt támadás a fennálló rend ellen —, éppen nem ideális kép egy nagyvilági, „nagystílusú" gazember szemében, ámbár ez talán nem oly rút, mert itt meg volt az ún. betyárbecsület. — Azok nem az éjszakát s az ódon fővárosok kanyargós sikátorait keresik —, pazarul világított termekben érzik magukat elemükben. S miért? Mert átlátták, hogy a becsületesség alkalmasabb céljaik elérésére. Törekvéseik követelik, hogy jó ember módjára viselkedjenek külsőleg. Tehát csak gazemberségből „jók". Tulajdonképpen egyáltalán nem jók, hanem éppoly gazemberek, mint azelőtt. Már előbb, az erkölcsi törvény kialakulásánál mondottuk, hogy e törvény idővel a fizikai törvények erejére emelkedett; míg ezt az együttélő társadalom többsége meg nem változtatja; addig természeti törvényként hat. Mit jelent most már ez? Azt jelenti, hogy az erkölcsi törvények megsértése éppoly büntetést von maga után, mint a fizikai törvények megsértése. Titkolódzás, rejtőzés, lappangás: — mind nem mentik meg az embert. S ha valaki a természet törvényeit titokban sérti meg —, csakúgy bűnhődik. Ugyanígy van ez az erkölcsi törvény megszegésénél is: nem lehet elpalástolni a bűnt, a bosszú előbb-utóbb eljön. Ez így van; így kell lennie. A józan ész követelménye. Ananké. Fatum. Lehet valaki életében — látszólag — nemes eszméket szolgáló, becsületesnek mutatkozó ember; — halála után éppúgy eléri az ilyent a nemzet ítélete, a közvélemény megvetése (mintegy utólagos büntetésként) —, mintha életében büntette volna meg. És Franklin sem akart mást mondani: gazemberek vagytok? —, úgy tehettek jót, de azért azután is csak azok maradtok! A legfőbb gonosz s a legfőbb jó egy; nincs olyan értékelése a jónak és gonosznak, mely nem volna mulandó: ezek önmagukat fogják megölni — mondja Zarathustra. Azt hiszem, megvalósíthatatlan gondolatok — legalább egy időre. A jó és rossz fogalma megölnék egymást: mindenesetre az volna egy ideális társadalom, mely felülemelkednék jón és rosszon; ahol mindenkinek az volna a saját célja, hogy a társadalom érdekében cselekedjék (tehát mai értelemben vett jót tegyen) ; az erkölcs és kultúra oly szociálisan érző és gondolkozó emberek egyesüléséből jönne létre, akik az igazságot keresik, anélkül, hogy őket bármiféle dogma kényszerítené; hol nem az egyház által monopolizált örök üdvösség vagy pokolbeli kárhozat lenne a zsinórmérték; — ahol egyszóval az egyetlen lehetséges tett, egy kategorikus imperatívusz kényszere következtében nem lehetne más, mint jó! Ez természetszerűleg követelné azt, hogy ilyen Franklin-féle értelemben vett ál-igazak, becsületes-útonállók, hamis gyémántok ne legyenek.