Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

SZABAD VERSEK

Ma egyszerű vagyok, egyszerűbb és őszintébb, sokkal becsületesebb, mint máskor; csak nyugalomra vágyom: kiszökni az életből és meztelen lélekkel futkározni a harmatos füvön. Tudom, hogy mosolyogni fognak majd rajtam; de jobb nekem a harcnál az idill meg a csönd : öl, aki harcol, és én irtózom a vértől, és a cifra szavak hidegen hagyják azt, aki szenved. Egyszerű vagyok; igaz, hogy kissé megtörve csillog feléd szemeim bánata, hogy nem tudok szebb szót mondani neked, hozzád-simulóbbat, csak ezt: Kedvesem! De hiába! — : én gyenge vagyok, és összetört a nap, a sok rossz és hazug ember, és igazán nem a vers kedvéért mondom, hogy nyomorultabbnak éreztem magamat köztük a kóbor ebnél. Jobb így, — egyedül vagy veled — ott hagyva a társaságot, a kávéházat, ahol ellenségeim ülnek, nagyképűen fejtegetve a művészet követelményeit! — Óh tiszta élet! boldogság! egyszerű szívek öröme! Csókold meg égő szemeimet, és menjünk szeretettel az egészen közönséges dolgok közé: meglátogatni a csodálkozó őszirózsákat, vagy menjünk a kardliliomok tavához, vagy a hársak alá, ahol kipirult arcú fiúk és lányok diabolóznak.