Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

SZABAD VERSEK

LUCIFER Fekete falakat építek, fekete ostromgépeket isten ellen: kráterek ziháló műhelyeiben dolgozik millió pőrölyöm. Engedelmesen nyújtóznak elém a vashidak; és én dirigálom a mindent elborító mennydörgéseket. Robogó hadaim előtt földig hajolnak az erdők és harsonáim roppant lavinákat görgetnek le a visszhangok barlangjaikból. Én hömpölygetem a ragályos szeleket, én akarom az emberirtó háborúkat is és borzalmas indulókat játszom az ágyúk lihegő orcheszterein. Én akarom, hogy égő városokra zuhogjanak az alkonyok skarlát-függönyei, de nem feledkezem meg a gyémántzenéjű szökőkutakról sem: morzsát hintek a nyüzsgő hangyabolyokba, hernyókat a feketerigók elé és reggelenként meztelenül sütkérezem a napos partokon. vízió Először csak jégeső és téli mennydörgés rémülete hirdette, és ők finoman mosolyogtak, és nem hitték hogy a Sarkon lángtornyait egekig dobálja a két vulkán; csak mosolyogtak, autóztak és banketteztek, de az öreg professor lombikjában minden várakozás ellenére kialudt a szikra. Ezalatt sürgönydrótok nyalábjai és kígyózó tengeralatti kábelek nyargaltak a világ négy tája felé és negyven napon át szakadatlanul zúgtak az istentelen, fekete harangok : horkanva figyeltek föl az iszonyú svájci hegyek, és a vasúti sínek mentén halottá bénultak a tilosra állított szemaforok.