Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

f nyomor, annál nagyobb az öröm, amit nekünk a karácsony hoz? Mert nem csak édesbíti azoknak édességét, amik már magukban is édesek, hanem megédesíti azokat is, amelyek nélkül életünk félelmes és keserű volna. Karácsony ünnepén született meg a megtartó, s ezzel mutatta meg nekünk a Gondviselés, hogy életünk egy magasabb cél elérésére szolgál. Ó, érezzétek atyámfiai a mostani aggodalmas, várakozásteljes időkben a karácsony megszentelő hatását. Érezzétek a karácsonyi örömöt. Hiszen már-már minden oldalról feltör a béke utáni vágyódás: ,,Ö, béke! béke! legyen béke már! Legyen vége már! Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra. Testvérek, ha túl leszünk, sose nézünk hátra! Ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon isten bort, búzát, bort a feledésre!" (Babits M.) S ha eljön az óhajtott idő, hogy együtt lehetünk kedveseinkkel, akik most ezer veszély közt küzdenek és szenvednek boldog ünneplés helyett, akkor fogjátok csak látni, mily különbség van a régi és az új karácsony között. De talán sokan vannak köztetek, akiktől a földi viszontlátás örömét elvette az Űr s e földön egymást többé viszont nem láthatjátok: óh, világosítson át félelmeteken, aggodalmaitoknak sötét fellegére küldje el a karácsony örömének vigasztaló hatását, mert aki ma született, a halál sötét árnyékában is megtartja kedveseinket a mi lelkünknek és viszontlátást biztosít az ő számukra az ő örökkévaló országában, melynek békéjét gonosz ellenség nem zavarhatja meg többé soha ! (A karácsony tanít meg igazán arra, miképpen kell sírni a sírókkal, örülni az örülőkkel. A mennyei seregek himnusza azonban a béke mellett egy szebb, fenségesebb országba való vágyakozást is hirdet. Oda vágyunk mindnyájan, ahol egyesülhetünk holt kedveseinkkel is. Mindnyájan hallottátok K. T.! azt a váratlan csapást, mely nemzetünket érte, midőn az évek hosszú során népeitől tisztelve szeretett urunk, királyunk eltávozott tőlünk a halhatatlanságba. Pihenni akart már! — miként mondotta: Fekete-zöld babérfák terhe esőzik a bús távozóra, dicsőségének babérievei, — pedig szívünkbe zártuk őt örökre, megemlékezvén a költővel: — Komor érckoporsód mellett megtört, könnyes szemmel állunk: Meghalt a mi jó királyunk, Meghalt a mi jó királyunk!) Ö, legyen azért a karácsonyi megnyugvás jelképe előttetek mindörökkön örökké a magasztossá nemesült fájdalom! És jelentse már