Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

az egyedülvalóság bajtársakul hozott össze bennünket, üly kevesen voltak a velünk gondolkodók, s ezek közül oly kevesen voltak rokonszenvesek, hogy nagyon-nagyon rászorultunk egymásra. Én még magunk közt is szinte magamra maradtam, mert Békés és Béber két arcú egy-lélekké kovácsolták össze magukat, Huszár Bandinak meg Mandel Pali volt az igazi bizalmasa. Vasárnaponkint eljöttek hozzám mind a négyen, sok víg délutánunk volt. Az édes mulatságnak savát-borsát a Mariska barátnője, Fenyő Kata adta meg, — ő költő, festő és femme savante, vagy amit akartok. Tán fölösleges hozzátennem, hogy nem szép, tehát hibái megbocsáthatatlanok. — Egészen más volt a dolog, ha Pistánál gyűltünk össze. Itt volt az „irodalmi központ"; Pista igyekezett egy Kazinczy szerepét vinni. Mandel Pali ide nem járt, ellenben Juhász Géza annál gyakrabban. Pista — tán akarata ellen is — egy kis leereszkedéssel bírálta és méltányolta a Géza verseit. Ö is odaszámított a ,,lap"-hoz, amely — hidd meg — nem is volt éppen légvár. A Hegedűs és Sándor-cég tán beleugrott volna a vállalatba. Az egész csak a románok miatt pottyant a kútba, akik épp akkor zártak el bennünket Pesttől, mikor megjöttek az ígérő-cédulák. De hogy a dolog milyen valós volt, mutatja az, hogy Temesváron meg is valósult, az általad bizonyára ismert Szemlével, melyben Babitsnak egy darab Purgíaíómtm-fordítása jelent meg, s amely Tóth Árpádot hirdette egyik szerkesztőjének. Csak az első számát láttuk, de az nem ígér hosszú életet. Bezzeg, ha G. Sz. L.-ek és B. I.-ok írtak volna bele, mindjárt másképp festett volna. Juhásszal tkp. akkor kerültünk össze, mikor egyszer ketten jöttünk be Pistáéktól, a tisztviselőtelep hosszú, sáros útján. Ekkor mondta nekem, hogy a debreceniek közül elsősorban engem ajánlottak figyelmébe. Ez — megvallom — meglepett egy kicsit, de örültem a dolognak. Azóta néhányszor meglátogattuk egymást, és csendes melegséggel vagyunk egymás iránt. Többet most nem tudok írni, nem könnyű ám 4 hónapot papírra tenni. Katáék tán jól élnek, de ennek Géza a megmondhatója, aki gyakran jár hozzájuk. Én sohse; Béber nagyon-nagyon ritkán. A Pista ügye egy picit javult. (Vagy csak áltatjuk és altatjuk magunkat?) Valószínűleg fenn leszek a jövő héten Pesten. Nagyon vágyom a mozgás után. Hogy kimentek a románok, majd olyan erősen elfogott a megszabadulás öröme, mint mikor a diktatúra bukott meg. Akkor haza vágytam, most Pestre vonz az örök elégedetlenség. Viszontlátásra ! Ölel Pali