Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

Március 26-án — ekkor én még mindig a debreceni rendőrség magánzárkájában ültem — Kincs Elek, kedves debreceni kollégánk értesítette Lőrincet, hogy „Békés és Béber" érdekében beszélni akar vele. Lőrincben feltámadt a gyanú: talán Bébert is lefogták, s hirtelen viszolyogni kezdett a húsvétra tervezett debreceni látogatástól — hátha még neki is baja eshetik . . . Április 12-én rójja be a naplóba, hogy „Békés, Béber fent vannak Pesten". Emlékezései és emlékezetem szerint április elején, igazoló, mentő iratokat Budapesten hajszoló apám és Béber Laci barátom nála nem jártak. Véletlenség?! Szándékosság?! Nem tudnám megmondani. Kiszabadulásom után valamikor május 10-e körül találkoztam vele — ismét felmerül a kérdés: véletlen-e, hogy húsvétra tervbe vett és Kincs Elek március 26-i látogatását követőleg elhalasztott debreceni útját csak szabadulásom, illetve találkozásunk után, május 20-a táján valósítja meg. Érintkezésünkben ekkortájt a korábbi meghittség elfakult, kissé felületesen, kellemesen elcsevegtünk. Nagyritkán összejöttünk még Gáléknál baráti tereferére. Gál Laci révén ismerkedett meg Siklóssy Pállal, a Nemzeti Színház nemrég külföldön elhunyt, ifjú rendezőjével, Heinrich Gusztáv unokájával, aki a nagyapa akadémiai főtitkári otthonában lakott. Egyszer-kétszer részt vett a Siklóssy Palinál rendezett irodalmi uzsonnákon, majd valamivel később, amikor rendőri felügyeletem enyhítése következtében állást vállalhattam és Gál Lacival együtt a Star filmgyár dramaturgja lettem, körülnézett a Pasaréten álló filmgyárban is. Éppen a Dosztojevszkij : Fehér éjszakák egyik részlete nyomán írt Megbűvöltek című filmnek azt a jelenetét forgattuk, amelyben a főszereplő lázálmában félmeztelen nők karéja vonaglik. Lőrincet igen-nagyon felhevítette az akkoriban újszerű látvány, a fátylakba burkolt csinos lányok boszorkány-tánca, és nem titkolt irigységgel fordult felénk: — Fene a dolgotokat ! Jó nektek . . . Néhány hónappal később, az állandó rendőri zaklatást megelégelve, elutaztam Berlinbe, ahonnan évek múltával tértem haza. Utána, két évtizeden át, csak a ritka véletlen hozott össze bennünket egymással. 1978.