Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

hazajárt Révész Ilus. Iparművésznő, de elsősorban a Dienes Pál fe­lesége, Dienes Valéria által alapított első magyar mozgásművészeti iskola tulajdonképpeni vezetője. Nálunk úgy négy évvel idősebb, gyö­nyörű lány, csupa ritmus. Aki ismerte, sok színére rátalál abban az összetett nőalakban, amit a Tücsökzenében Lőrinc formált. Az előttünk járó nemzedékből Juhász Géza volt otthon ebben a házban, ha a besztercei gyalogezred hadnagyaként néha hazakerült. Osztálytársa Dienes Barnának, s emellett idekötötte az is, hogy a ver­sei Révész Ágihoz szóltak. Ö volt nekünk a haladó hagyomány, hi­szen az ő osztályuk építette ki a Kollégium önképzőkörét néhány évvel ezelőtt a progresszív gondolat bástyájává. Egyszer hazajutott a pozsonyi gyalogezredben harcoló Rolkó Jóska is, a húszas években korán elhalt kitűnő színész és rendező, Páricsy Berci meg a Kató unokahúgáért — a két lány egyidős volt — hevült csinos verseiben. Ösztönzés hát volt elég és több irányban is. Lőrinc már régeb­ben felfedezte Ady nyomán Baudelaire-t, magával hordozta a Rec­lam-sorozatbeli német fordítását, sőt az ebben levő képmását bele is metszette az egyetemi tanári lakások és a sporttelep közötti kis nyí­res egyik fiatal fájának a törzsébe egy nyugtalanító tavaszi délutá­non. (Ott volt a nagyerdei egyik tanyánk, az Ady-domb, de Lőrinc még egy külön — a Tücsökzenében is említett — búvóhelyet is be­rendezett magának a központi egyetemi villamos megállóhely táján elterült bozót parányi tisztásán; oda még nagy fáradsággal egy pa­dot is elhurcolt a parkból.) A dög első fordítása is a német után ké­szült —, háború volt, nehezen lehetett francia könyvhöz jutni. A for­dítás elkerült Oláh Gáborhoz, aki kölcsön adta Lőrincnek a maga Les Fleurs du Mal kötetét; ezt aztán hosszú hónapok munkájával tel­jesen lemásolta. Baudelaire-t és Verlaine-t Lőrinc belopta a rendkí­vüli francia óráinkra is. Vág Sándor tanárunk különben sem sokat törődött az előírt anyaggal; cukrot kínálgatva inkább Párizsról me­sélt a tucatnyi lánynak és fiúnak, választékos gallicizmusokkal és bo­rongós nosztalgiával. Az őt felváltó Dékán Samu meg, akit a fehér terror végső kétségbeesésbe hajszolt, egyenesen rokonszenvezett a törekvéseinkkel. Akkor már az önképzőkörben is mi voltunk a hangadók; tartani kellett az élcsapat rangunkat, rengeteget olvastunk hát. Ibsen, Tolsz­toj, Strindberg, Anatole France, Maeterlinck, Wilde, Rilke, Stefan George, Hofmannsthal, Schopenhauer, Nietzsche voltak nagyjában a közös olvasmányaink, eljutottunk néhány szociológiai, sőt szocia­lista elméleti műig s arra is jól emlékszem, milyen hatást tett Lő­rincre a monista Haeckel Welträtsele. Wilde egyébként hetedikes korunkban komoly bosszúságot szer­zett Lőrincnek. Gulyás István tanította a magyar irodalmat, igen ere-

Next

/
Oldalképek
Tartalom