Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

recenből ismerte Szabó Lőrincet. Dienesék révén ismerte meg Ba­bitsot is. Dienes nagyon dicsérte őt. Már korábban is beszélt róla, hogy kitűnő fejű fiú, jó műfordító. Szabó Lőrinc titkárkodása nor­mális titkári teendők elvégzéséből állt. A hivatalnak volt egy hiva­talos lapja is, A Tanácsköztársaság Könyvtárügye. Ez azokat a ren­deleteket foglalta magában, melyeket a hivatalunk adott ki. A na­pilapok kis terjedelemben jelentek meg, és szükséges volt, hogy tá­jékoztatást adjunk arról, hogy mit csinálnak a könyvtárak. Ebben a lapban maradt egy kis nyoma Szabó Lőrinc működésének. Június­ban vagy július elején egy értekezletet tartottunk a vakok könyv­tára ügyében. Három egyesülete volt akkor a vakoknak, és ezek nem tudtak megegyezni a vakok részére kiadott könyvek nyomdai kivitele tárgyában. Rendet kellett tehát csinálni. Ezen az értekez­leten Szabó Lőrinc készítette a jegyzőkönyvet. Az irattár később elpusztult, így tehát ez az egyetlen nyoma az ő működésének. A Tanácsköztársaság utolsó hónapjaiban a könyvtárügyek politikai megbízottainak hivatala átalakult Országos Könyvtárügyi és Bib­liográfiai Intézetté. Ez már állandó jellegű hivatal lett volna, nem olyan ad hoc, mint az előbbi. Dienes László július utolsó napjaiban eltűnt Budapestről. Én még nem gondoltam szökésre, megkockáz­tattam azt, hogy letartóztatnak. A hivatalnak két kijárata volt, hogy ha az egyiken bejönnek a fehér terroristák, a másikon kimehessünk. Az irattárat és a pénztárkönyvet rendbe tettem. Kb. 200 000 kötet magánkönyvtárakból származó könyvet a központi zálogházban gyűjtöttünk, nem osztogattunk még szét semmit, először a keretet akartuk megteremteni. Az ellenforradalom után az anyag visszake­rült a tulajdonosukhoz, amennyiben magánember tulajdona volt. Kardos Pál Szabó Lőrincről szóló megemlékezésében annak a jelenetnek a magyarázata, hogy Kardos kereste Szabó Lőrincet, ő pedig kiszólt, hogy most nem lehet, a következő: két kijárata volt a helyiségnek és én elrendeltem, hogy ha az egyik bejáratnál ro­mán katona vagy fehér terrorista jelentkezik, akkor a másik kijá­ratnál kell elhagyni a helyiséget. Szabó Lőrinc bizonyára éppen ilyen figyelő állásban volt. Politikai nézetei még nem alakultak ki akkoriban. Rokonszenve­zett a Tanácsköztársaság céljaival, és végig kitartott mellette. A ren­dező munkát is végig csinálta. A diktatúra bukása után én megkíséreltem az irattár biztonság­ba helyezését. Minisztériumi jelentést írtam. A válasz az volt, hogy az egészet adjam át Gulyás Pálnak, ö volt az ellenforradalom után a könyvtárak főfelügyelője. Mikor a felszabadulás után kérdést in­téztem hozzá, hova lett az irattár, semmit sem tudott róla. A fehérterror első heteiben napközben bujkáltam. Egy ideig

Next

/
Oldalképek
Tartalom