Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

12-ig, l-ig dolgozom a legfárasztóbb szellemi munkát, legkevesebb 12—14 órát naponként, s íme dologtalannak néznek, mert kalap van a fejemen. És mégis!! Én nem vagyok ellene a kommunizmusnak. Én remélem, hogy ha képesek lesznek a még most meglevő tökéletlenségeit lecsiszolni, s ha majd az állapotok is megjavulnak, béke lesz, akkor ezen az alapon, egy az arisztokrata államnál sokkal derekabb, helyesebb államot lehet alkotni. Ha fizetéseket is megállapítják, nem fog megtörténni az, hogy az olyan mint mi egész háború alatt évi 1200 K-ból kellett kettőnknek megélni. Még egy hivatalnok embernek is annyira vitték a háborús segélyekkel a fizetését, hogy legalább 1200 K havi fizetése volt. Szóval nem lesznek annyira hajmeresztő vagyoni különbségek. Persze nálunk az a baj, hogy a nép nem elég művelt ennek a nagy átalakulásnak helyes kivitelére. Igyekezniök kellene nekik, — nem pedig megakadályozni, — hogy a szellemi intelligencia is részt vegyen az építő munkában. Mert az állam nagyság mértéke mégis csak a szellemi nívó. Te persze a Gráfék lakásából nem mész ki? Mi van Katóval? Béberrel? Hússal? Czellárral? írj kedves Lőrinc, különösen a közállapotok érdekelnek. Meleg szeretettel üdvözöl Ágnes SZABÓ LŐRINC LEVELE SZÜLEIHEZ Budapest, 1919. június 3. Kedves Szüleim! Felhasználom az alkalmat, hogy Kocsis úrral egy pár sort küldjek haza. Semmi bajunk sincs. Még katonák se vagyunk, egyelőre. — Aggodalomra ne legyen semmi gondjuk. Hogy itt milyen világ van, arról biztosan hallottak eleget. Az is biztos, hogy nem oly rettenetes, mint mondogatják. Csak most az élelmezés igen-igen rossz. Ha napról-napra nem esnének a világban új meg új meglepetések és korlátozó rendeletek, talán az egyetem becsukása után (jún. 20.) még Jolánkához is lementünk volna. — Persze nagyon kellemetlen ez a háború a csehekkel, románokkal stb., de majd csak vége lesz. Az első és legfontosabb volna már: béke és nyugalom; akár vörös, akár fehér. — A jövő azonban valószínűleg rózsaszín lesz. Sokan vannak, akik a nyárra ki tudják vinni, hogy hazajussanak a megszállott területre; de oly sok utánajárás kell hozzá, hogy én még meg se akartam. Béber talán hazamegy. — Majd ő aztán elmeséli,