Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)
DEBRECENI VERSEK
hársfa mellé dőlve ; hervadt virág hajamon, s szalagom játszva leng a szélbe ... 1918. március 28. LES PLAISIRS Elátkozott éjek, kik bársonyos palásttal takarjátok lelkünk, s e gyöngyös, lágy lepel alatt örökre új a vágy, az óriás kar, mely bánatunk bazalt szirtjéből kiemel, — óh sok bűnt elfedő, sok sebbe eltakart éj, mint kék füstöt oltár mélyén szent füstölő, úgy küld imát ajkam feléd: gyilkos, cudar Kéj, te üdvözítő kín, csókokban bús ölő! Ki az ég ólomszinű baldachinját kifested s bátorító lelked száz mentséget kohol, forró lehelletedben az álom mint a test, ég: abszint, te zöld méreg, isteni alkohol; óh jöjj, nagy bánatom itasd végűi halálra, szivem vérét ne falja, többé az unalom, — Walpurgis éjszakán kergess boszorkavárba, hol, mint a lelkem, minden csak rejtély s csupa rom Feszítsd fantáziánk vitorláját előre, dalos hullámokon a végtelen felé, röpíts, szent ópium, titkok nagy érlelője, a semmiségbe, vagy egy új világ elé! Itt romlás, borzalom kíséri minden álmunk, lelkűnkön gyötrelem, az óriás lidérc, lejtőn rohanva nem szabad sosem megállnunk, mert űz a hóhér vágy s örök korbácsa érc. A kéjek serlegét mi egyre hajtogattuk s halvány arcunk pirosra festé nyomán a vér; Faust-ként testünk-lelkűnk ördögnek bérbe adtuk s csak a végén láttuk, hogy mindez mit sem ér:
