Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

csak versem jár ütemre lelke kínján, csak álmaim gyötrik halott szerelmek; a rejtett vágy oly véres lángot hint rám, hogy gyakran hull a könnye két szememnek s a vágyam oly kétségbeesve tör fel, mint ha valakit élve eltemetnek. Gyermek vagyok, ki játszik a tükörrel és sírni kezd, mikor meglátja benne, ki csak kacag, miközben ölt a tőrrel: mert gyilkosom lett önszivem szerelme, mikor ajkaim oly gyönyörre vártak, melynek nevet nem adhat emberelme. S most elragadtak földöntúli szárnyak oda, ahol sugár sosem lobog: bús társa lettem az örök halálnak ... — De rád, míg kint November csikorog s viharverten sóhajt fel a borús ág, reszketve és imádva gondolok: óh Szerelem, te áldott szomorúság! 1917. november SZAPPHÓ TÖREDÉKEK A szép hold elől a sok égi csillag gyorsan elrejté ragyogó világát, amidőn telt gömbje ezüst-fátylát a földre teríté. • Alma-ágak közt hűvösen bujkál a szellő, hajlong lassan az ág, és véle rezdül a lomb is .. .