Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)
DEBRECENI VERSEK
most még merengve nézem a hervadt ligetet s míg tépett köntösén át bujkálnak a szelek: elsiratom magammal a haldokló Napot. 1917. szeptember 19. KATÓ-GIOCONDÁNAK Mint Léonard, tünt századok homályán, titkolt szerelmét félve rejtegette, öröm s remény nélkül lángolt a lelke míg elmerengett földöntúli vágyán; és bár letűnt az álmok büszke íve, kit szeretni vágyott s nem volt szabad: imába szőtte: érte sírt a szíve s midőn sokat sírt, végre megszakadt: Gioconda, én is ily imára hajthatom szelíd szavam, merengve ajkadon, hol fölmosolyg a vászon antik éke; — és emléked, bilincsén bús szavaknak, úgy fénylik már, ó éltem édessége, mint a szelíd hold, tükrén mély tavaknak ... 1917. október 2. NAGY, CSÖNDES ÉJSZAKÁN, MIKOR REJTELMES ÁLOM Nagy, csöndes éjszakán, mikor rejtelmes álom csókolgat csókra szomjas szerelmes ajkakat s az ifjú szívek mélyén oly boldogság fakad, hogy a gyönyör túlvisz életen és halálon; ragyogva száll a hold az égnek boltozatján, a régi Cynthia, ezüstös tengelyén, — és mindig újra-új, szelíd mosollyal ajkán teríti fátyolát az álmok tengerén:
