Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

hol nincs ború, hol seb se fáj, hol minden csak csilingelés, csudás, varázsos és mesés, hol kincs a kéj s a kín elől kacagva mind az égre tör . . . — Most kél a Nap. A gyöngyös felhők lassan zengő zsoltárba fognak; s a bánat sír fel a szivemből: — itt bent, itt bent sohsem dalolnak!... 1917. július 2. MORITURI... A Kéj gyilkos, nagy isten, egy mozdulatlan Démon, kinek kőleplü ajkán unott ború honol; pokol-mélyébe hullunk tátongó szakadékon és egyre mélyül ajkán a fáradt, bús mosoly. Bűvös syrinxdalával csal egyre messze-messzebb hináros ingovány on; a bársony éjszakán dalolva futkosunk száz rontó lidérc után s nem sejtjük: minden lépés örök örvénybe veszthet! Hő vérrel öntöztünk, te kegyetlen büszke bálvány s most halni készülünk: szépséged rongyait lobbantsd sírunk elé: lázad nem istenít! Örök éjünk közéig már komor szárnyát kitárván; fagyott ajkunk lezárja egy óriás lakat és csendben rothadunk csak a súlyos föld alatt.. . 1917. július 13. LE CONFITEOR DE L'ARTISTE (BAUDELAIRE) Mily megható az őszi napok haldoklása! Óh, mily, fájdalmasan szép! — mert vannak néha pompás hangulatok, melyeknek határozatlan-