Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

az osztálygyűlölet álláspontjára jutunk el, vagy a cinizmushoz, a „minden mindegy" álláspontjára — a dadaizmushoz, így is történt. Ljubomir Micic, aki egy évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy „nyugtalanul reszketnek minden iránytű mágneses nyilai", és „előre" hívott a „keleti aeroplanhoz", az „emberhez" — 1922-ben a zenitizmus „iránytűjének" nyilát a dadaizmus felé fordította. A zenitisták kifejezése szerint az ő „metakozmikus expresszionizmusuk" elvetette az egész múltat — még a misztikát is, hogy ilyen „költeményeket" írjanak: Dragan Aleksic: Taba ciklon II tAbA TaBu tabu mimemamo tabu tAbA Tabu ABU TaBu aBu TaBu bu tAbbbu Tabu aBu taBu (popokatepetl) Abu (popopo) TaBu (kakaka) abua abuU abuE abul taba RN tabaren tabarararan (rentabil) tabaren ENEN tabarenn (parlevufranse) (A vers lefordíthatatlan, mert semmilyen nyelven sincs értelme „a hangviszonyok érzésén" kívül.) Itt már nyoma sincs a zenitnek, a forradalmi törekvés maximaiizmusának . . . Ami itt van, az a filiszterség maximuma, amely sehogy sem találja helyét: ez maximális hiánya mindennemű világnézeti célnak vagy törekvésnek. Azonban a dadaizmus is csak átmeneti fejlődési szakasza volt a Zenitnek, amely az utóbbi időben eljutott valamiféle „pánbalkánizmusba", a „szellemi imperializmusnak" ahhoz a romantikájához, amelyet Oroszországban a Szkíták képviselt. A Zenit 1924. évi utolsó számában Micic már durván megtámadja egykori szövetségesét Yvan Gollt, valamint Yvan Göll „szürrealizmusát", és előáll „Európa balkanizálásának (zenitizálásának)" tervével.