Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Művészeti és irodalmi iskolák

kai. Ez a vegyes eredet annak a következménye, hogy a társa­dalom lelki állapota általában nem tud lépést tartani az élet anyagi (gazdasági, technikai-termelési) oldalának fejlődésével, s különösen messze elmarad a kapitalista termelés fejlődésének gyors üteme mögött. Ebben a történelmi folyamat belső ellent­mondásainak egyszerű törvényszerűsége fejeződik ki. Minél éle­sebbek ezek az ellentmondások, annál súlyosabb a társadalom ideo­lógiai állapotának válsága, s annál kaotikusabb az adott világ­szemlélet. Éppen a világszemléletnek (vagyis a világszemlélet belső kölcsö­nös viszonyainak) ez a káosza és e káosz okozói, az utóbbi húsz év kapitalista társadalmának belső ellentmondásai tükröződnek vissza a „forradalmi"' ifjúság irodalmában és művészetében. Az iro­dalom és a művészet valamennyi új iskolája és mozgalma kétség­beesett sikoly, s azt a vágyat fejezi ki, hogy kitörjenek a káosz­ból, helyreállítsák a benső egyensúlyt. Ez a magyarázata e művészet és irodalom lázadó jellegének, ame­lyet e lázadás képviselői „forradalminak" neveztek el. A benső egyensúly helyreállítására, a káoszból való kijutásra azonban csak két lehetőség volt: vagy megismerik mindezeknek az ellentmondásoknak az okait, feltárják a történelmi materializ­mus módszerével a társadalmi osztályok érdekellentétét, és ma­terialistává, marxista forradalmárrá válnak; vagy pedig elismerik, hogy reális megoldások „nincsenek", s elmenekülnek a valóság elől, hogy a filozófia kész formái segítségével, illetve e kész for­mák valamilyen szintézise révén megteremtsék maguknak az „ab­szolút realitást" és a világ legyőzéséhez szükséges „mágikus erőt". A szóban forgó képzőművészeknek, irodalmároknak, ideológusok­nak — osztályérdekeik meghatározottsága folytán — a második útra kellett lépniük. Nem „folyamodtak" a miszticizmushoz és az abszolút elvek kere­séséhez, hanem a valóságtól és a reális megoldás lehetőségeitől el­menekülve egyszerűen elmélyítették és felnövesztették magukban a nyárspolgári individualizmus misztikus, metafizikai elemeit, vagy legalábbis megteremtették e világszemlélet és a kor néhány reális jelenségére vonatkozó elvont fogalom szintézisét. Például a futu­rizmus eredeti eszményképe az automobil és az aeroplán, a „gép­esztétáké" a rotációs gép, a mozdony és a többi komplikált gép, a konstruktivistáké pedig az óriás-hidak, a gigantikus épületek stb. Mi történt azonban ezekkel a valóságos tárgyakkal? Nem csupán eszménnyé, hanem elvont „eszmévé" is váltak. Olyan jelentő­séggel ruházták fel őket, mintha a gondolat, amelyet megteste-

Next

/
Oldalképek
Tartalom