Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Művészeti és irodalmi iskolák

Az új művészeti iskolák tartalmi elemeiből s elsősorban az expresszionizmusból ugyanis a következő koncepció bontakozik ki: hogy az egyén elérje sz emberi élet általános célját, amelynek általános formája ,,az emberi jólét", harcolnia kell különféle irreális, sőt mágikus erőkkel — varázserőkkel (mozgás, jövőbe látás, a cselekvés mint a forma és a tartalom egysége, a belső aktivitás mint ,,a lelki forradalom" módja stb.), amelyek magában az emberben, saját pszichikumában vannak. Ha az ember legyőzte ezeket az erőket (ura lett a mozgásnak, az aktivitásnak stb.), nemcsak önmagát győzte le, hanem az élet anyagi oldalát is. Mert ember és világ megbonthatatlan egység, s ezért ha az ember legyőzte a jelenségek és a lélek közti kapcsolatok mágikus erőit, nem csupán reformálója az életnek, hanem teremtő princípiuma is. Ez az alapfelfogás különféle formákban, de végül is egyforma tartalommal fejeződik ki mind a futurizmusban, mind az expreszszionizmusban, a szimultaneizmusban, sőt a kubizmusban és az aktivizmusban is. Az új művész számára minden lehetséges, ami számára mint egyén számára lehetséges. Számára minden „szilárd realitás", ami lelkében megtörtént. Továbbá: minden kozmikus igazság, amit az egyén igazságnak ismert el vagy igazságként tudatosított magában. Egy szóval, az új festőművész és irodalmár kivetíti egyéniségét az egész világra, kozmikus méretekben általánosítva önmagát. A művész „kozmikus egyénnek" nevezi magát, és azt vallja, hogy az én, te és ő fogalmak összeolvadtak az Én „testvéri fogalmában". S ez az Én nem csupán az egész emberi társadalom, hanem a kozmosz minden anyagi, eszmei, reális és mágikus jelenségének koncentrált kifejeződése; ez a legszilárdabb realitás, és ezért ennek benső „ereje" nem csupán szimbolikus, hanem merőben reális is. A költő Stramm vagy a festő Kandinszkij érzelmeinek expreszszionista kifejezése, .véleményük szerint, nem individuális jelenség, hanem a „világérzelem" kifejeződése. Azt vallották, hogy a művész úgy érheti el az individualitásnak ezt a kitágítását, ha felhasználja elvont világa uralmának abszolút eszközeit. Innen ered az abszolút mozgás, a dolgok abszolút benső igazságának hirdetése, s általában a viszonylagosság minden formájának tudatos vagy nem tudatos tagadása. Most nézzük meg, hogyan fejeződik ki a világ fogalma és az egyénnek a világhoz való viszonya a skizofréniában (az elmebeteg tudatában) és Buddha filozófiájában. Előbb néhány idézet: „Én minden vagyok, ami létezik a világon.. . Én isten vagyok, és ez a kép a falon szintén Én, de a kép is isten — mindegy".