Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)
Művészeti és irodalmi iskolák
4. Az expresszionizmus és a neoprimitivizmus A kispolgári ideológia fokozatos felbomlásának legjellemzőbb jelenségei az irodalomban és a művészetben az expresszionizmus és a neoprimitivizmus. A futurizmus és a szimultaneizmus megjelenésében számottevő pozitív szerepet játszottak a kapitalizmusnak — a termelés és a kereskedelem kapitalista rendszerének — anyagi erői. Az expresszionizmus eredete merőben kispolgári; a kapitalista társadalom anyagi erői itt csak negatív szerepet játszottak, mivel az expresszionizmus velük kapcsolatos álláspontja merőben negatív, elutasító. Az expresszionizmus ugyanis közvetlen folytatása a művészeti fejlődés azon vonalának, amely a naturalizmussal kezdődően megteremtette a kispolgárság által fölvetett problémák művészi kifejezését. Az expresszionizmus e problémák utolsó előtti művészi megoldása. Az utolsó a dadaizmus lesz. Ezeknek a problémáknak a középpontjában az a törekvés áll, hogy megtalálják az egyének egymás közti viszonyának s az egyén, az ember és a világ közti kapcsolatnak valamiféle abszolút normáját. Más szóval, a kispolgári korszak irodalmának és művészetének központi problémája ebben a jelszóban fogalmazódik meg: „Az ember (vagyis az egyén) győzelme a világ fölött." Már a naturalisták és a realisták tudták, hogy az „embernek", aki le akarja „győzni a világot", ebből a világból kell kiindulnia, és ebben a világban kell megszereznie fegyverét; más szavakkal, harcát abban a szférában kell megvívnia, amelyben reálisan használja fel a reális közegből szerzett reális eszközöket. Ahogy azonban kifejlődött a „szabad", „független" kispolgár társadalmi típusa, úgy erősödött fel az egyéniség hangsúlyozott jelentőségének hangoztatása az egyén „benső életének" fontossága: a világ középpontja fokozatosan az „emberi szellembe" helyeződött át. És a fejlett burzsoá korszak művészei harcukban már nem a reális világból kezdtek kiindulni, hanem a pszichikum metafizikus, filozófiai, sőt „objektív-tudományos" komplexumaiból, így azután a neoklasszicizmus visszatért a „győzelem" kipróbált módszereihez; az analitikus iskola a tudományos objektivitással kezdett operálni; az impresszionizmus alapja a filozófiai szubjektivizmus tanítása lett, a szimbolisták pedig a misztikus, okkult „tudományokból" vették fegyverüket. Persze, minél messzebb távolodtak e művészek és az irodalmárok a valóságtól, annál messzebb kerültek a kérdés megoldásától, — s annál közelebb a burzsoá művészet teljes válságához. Ez a válság, amely a neoklasszicizmussal kezdődött, elvezette a
