Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Botka Ferenc: Előszó

géseket — a kispolgárság rekompenzációs kísérleteit — a buharini terminológiával fogalmazta meg.) Azt is el lehetne mondani a továbbiakban, hogy az avantgárdé irányzatait Mácza nem azonos mérce szerint ítéli. Például valóságos történelmi szerepénél jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít a konstruktivizmusnak, s szinte a jövő művészetének előképét látja benne. Másutt meglehetősen kisszámú tényből általánosít, s ennek következtében ítéletei, sőt látásmódja is, mint például a modern zenéről írt fejezetben, szinte már a naivitást súrolják. Beszélhetnénk végül a tárgyalás aránytévesztéseiről, amikor például valós jelentőségénél nagyobb hangsúllyal szól akár a magyar, akár a cseh irodalomról. Vagy arról, hogy egy-egy irodalmi folyamaton belül nem úgy láttat egyes életműveket, mint ahogy mai irodalomtörténetírásunk. (Például Jaroslav Seifert szerepének túlzott előtérbeállítása, Jifí Wolker költői teljesítményének aláértékelése stb.) Nem kétséges, Mácza János első kismonográfiája számos olyan motívumot tartalmaz, amelyet már meghaladott az idő, s amelyekre helytelen lenne nem felhívni a figyelmet. Ennek ellenére művét mégis rendkívül jelentősnek tartjuk. S nemcsak történelmi érdemei miatt, amelyek a korabeli marxista esztétika viszonyítási pontjainak a felvillantásából már eddig is kitetszhettek. — A kismonográfia „aranyalapját", véleményünk szerint, a szerző koncepciójának két olyan vonatkozása biztosítja, amely ma is friss és aktuális. Az egyik eléggé nyilvánvaló: egyike volt a legelsőknek, aki tudományos szinten s az esztétika szférájában fogalmazta meg a szocialista művészetnek azt a korszerű igényét, amely alkotómódszerében felhasználja az avantgárdé-mozgalmak tanulságait, a látásmódnak, kifejezésnek, szerkesztésnek azokat az új lehetőségeit, amelyeket századunk felgyorsult és bonyolulttá vált társadalmi mozgásai indikáltak. Minden kor a saját „őseit" állítja előtérbe történelmi kutatásaiban. A mienk is. S talán nem tetszik túlzásnak, ha e kötet koncepciójának ismeretében azt állítjuk, hogy Mácza esztétikai nézetei, ideáljai, bizonyos tekintetben mai irodalom- és művészetpolitikánk elvi alapvetéseivel csengenek egybe, azok egyik legdirektebb előzményét alkotva. Tovább: vállalva akár az „ortodoxia" bélyegét is — A mai Európa művészeté-nék másik hagyományértékű vonatkozását abban látjuk, hogy elindította, felvázolta művek megközelítésének sokoldalú módszerét, amely egyaránt figyelembe veszi a társadalmi meghatározottságot, de a művészet specifikumát is. Valaha ez a módszer