Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

vén a forradalomhoz kapcsolódhat. Nevezetesen az a felismerés, hogy amíg fennáll az osztálytársadalom, sem a tőkésosztály, sem bármely más osztály nem ismeri el „az ipar és a művészet egysége haladéktalan megvalósításának szükségességét", és ily módon nem nyújt lehetőséget annak megvalósítására. Ha azonban a konstruktivista felismerte ezt, mit tegyen? Vagy vesse el a konstruktivizmust mint egyelőre irreális dolgot, és alkalmazkodjon az agit-művészethez: vagy pedig tegye azt, amit valamennyi nyugati konstruktivista tesz: készítsen terveket és játékokat; vagy pedig tegye ezt is, azt is, dolgozzon a forradalom javára és emellett folytassa a laboratóriumi, kísérleti munkát mint olyat. Azok a művészek, akik az utóbbi útra léptek, kétségtelenül értékes munkát végeznek, és munkájukat igazolni fogja a művészet és a társadalom fejlődése. A többiek, akik azt hiszik, hogy a konstruktivizmus minden múltbeli és mai művészet végső vívmánya, „csúcsa", elméleti értelemben önmagukat ámítják, a gyakorlatban pedig olyan tárgyakat készítenek, amelyek jó játékszerek lehetnek, de nem tekinthetők sem műalkotásnak, sem pedig mechanikai tárgynak. 9. A társadalmi rend formai visszatükröződése a művészetben Hogy befejezzük a legújabb művészeti irányzatokkal való ismerkedést, még néhány szót kell szólnunk a konstruktivista Uitz Béla munkájáról, bemutatva olvasóinknak az „ideológiai formákkal" végzett kísérletét. Uitz abból indul ki, hogy a művészet társadalmi termék, amely visszatükrözi az adott társadalom struktúrájának lényegét, s keresni kezdte a társadalmi korszakok fő formáit, valamint e formáknak a korszak virágkorában uralkodó fő művészeti formához való viszonyát. S a következő kategóriákat találta. Az emberiség általános történelmi fejlődésében a társadalmi rend két típusa figyelhető meg: a centralisztikus típus és az anarchikus típus. Centralisztikus jellegű volt az egyiptomi fáraók korszaka és a katolikus feudális korszak, az anarchikus jelleg pedig az ókori görög demokráciában és a 19. századi polgári társadalomban nyilvánult meg. A társadalmi hierarchikus rend szimbóluma a stabil, monumentális piramis mint ideológiai forma, amelyben a társadalom anyagi és ideológiai erői Uitz szerint a következőképpen fejeződnek ki: a társadalom alapját — mint termelő tényező — a rabszolgák tömegei alkotják. Fölöttük állnak rétegesen a kereskedők, a katonák, a papok, a nemesek kasztjai, amelyek mindegyike — számát