Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK ÉS A MARXISTA GONDOLAT - Botka Ferenc: A Korunk és a Szovjetunió

a korábbi évfolyamokhoz képest némileg megritkultak a szovjet irodalomról szóló híradások. A középpontban azonban továbbra is a minőség állt: a magas eszmeiségű és művészi színvonalú termés, mindenekelőtt Gorkij és Solohov alkotómunkássága. A belőlük levonható tanulságok változatlanul aktuális jelentőséggel bírtak, legalábbis erre utal például Űjvári László Egy nép regénye (1935) című kritikája, amely Solohov Csendes Don-jának második kötetét ismerteti, s a regény kapcsán újólag érinti a szocialista művészet alapkérdéseit: a tudatosság, a világnézet meghatározó szerepét, s a sorok között vitába száll azokkal — az úgy látszik még mindig ható — nézetekkel, amelyek a szocialista eszmeiségű mű lényegét a kollektivizmusban látták: ,,A kollektív cselekmény, tehát egy közösség életének összefoglalása, még távolról sem jelent szocialista irodalmiságot ... Egy regényt csak a belőle kiáradó világnézet (kiemelés — B. F.) tehet szocialistává, ha úgy tetszik kollektivistává, ám épp ennyire kollektív szemléletű, vagy szocialista lehet az egyéni sorsról írt regény is, ha felfedi azokat az összefüggéseket, amelyek a társadalomban kijelölik az egyén helyét." A Grigorij Melehov életútját beumtató kommentár, befejezésében — úgy látszik erre is szükség volt még — a vurgarizálás egy másik megnyilvánulásával, az úgynevezett jelszóirodalommal is vitába száll. Solohov példáját felmutatva s a politikum és a művészi megvalósítás szinkronját követelve ítéli el a látszólagosan könnyebb és „eredményesebb" megoldás útját járó sematizmust: „Sehol egy erőszakolt mondat, egy agitatív hang. Tiszta irodalom, és színtiszta művészet, és amellett világos szocialista szándék ..." A polgárháború vérzivatarait felidéző történet kapcsán azonban hangot kap a szocialista irodalom másik vonatkozása is, amely egyre többször került szóba a harmincas évek közepén — a szintézisteremtés aktusa, mint a komplex társadalomlátás legmagasabbrendű következménye. Fábry Zoltán írja a Solohov kozákjai: harmadszor (1935) című ismertetőjében: „.. . Nagy harc dől el itt, irtó kegyetlenséggel vívott nagy harc, mely megérdemli és megkívánja az élet teljességét (kiemelés — B. F.) úgy, ahogy azt Solohov vetíti." A szocialista irodalom e kardinális kérdése áll a középpontjában Fábry egy másik írásának is, amely a Schönere Zukunft című lappal vitázva von párhuzamot a munkás származású Heinrich Lersch és Makszim Gorkij között (Gorkij vagy Lersch — 1936). Gorkij művészetének magasabbrendűségét aláhúzva bizonyítja, hogy nem a származás a döntő, hanem a művészi teljesítmény, s e teljesítményben adott többlet, amit a marxista világlátás kölcsönöz. Gorkij alkotómunkásságában — írja Fábry — „nem az egzotikum szólalt meg itt, néma csavargó, de az alkotó, a kinyilatkoztató, az embersors feltárója,