Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK ÉS A MARXISTA GONDOLAT - Botka Ferenc: A Korunk és a Szovjetunió

az egyént, az egyes embert. Rendkívül jellemző azonban a polgárháború egyik szibériai epizódját megelevenítő regény recepciója is. Az avantgárdé iskolájából induló Földes Sándor még elsősorban saját tudata, saját eszmerendszere szerint reagál: a német aktivizmus cselekvés-ideálját hallja kicsendülni a műből —, a tett szimfóniáját, amely túllépett a tépelődésen, az egyhelyben topogó tehetetlenségen. A forradalmi gondolat tetté-válását üdvözli a regényben —, ugyanakkor azonban más vonatkozásokat is érzékel. Megfogalmazza a szocialista művészetnek azt a kiinduló pontját, ami már Dorohov regényéből is kiérezhető, azt ugyanis, hogy az alkotás a forradalom, a valóság élő tükre kíván lenni; nem „a retrospektív fantázia" műve, hanem a valós történelem közvetlen leképezése. Mai terminológiánkkal élve: a történelmi folyamat olyan forradalmian új aspektusát adja, amely a mechanikus reprodukáláson túlmenően kiemeli a fejlődés aktív, előremutató elemeit is (Földes Sándor: Dorochow: Golgotha — 1926). A szovjet irodalomnak erre a vonására mutat rá Fábry Zoltán már idézett Üj valóság — új irodalom című 1929-ben megjelent tanulmánya is — csakhogy jóval árnyaltabban. Földes még csak a „forradalom sűrített filmjé"-ről beszél, amelynek nincs „tulajdonképpeni hőse, a hős: a tömeg". A művészet és a valóság kapcsolata Fábry felfogásában már jóval differenciáltabb, mint ahogy a korábbihoz képest jóval differenciáltabb képet adnak az „új orosz valóságról" azok a művek is —, Szerafimovics Vasáradat-a, Nyevorov Taskent a bőség városa, Szejfullina Virineja, Gladkov Cement-je stb. —, amelyekre a cikkíró hivatkozik. Fábry a részletek realizmusát emeli ki az új szovjet művekből, az írók „reális érdeklődés"-ét, amely magával hozza „ ... a nagy változás kis helyi tükrözéseit és igazolását". S azt is hozzá teszi, hogy a valóság, a forradalom e folyamatai nemcsak összképükben jelennek meg előttünk, hanem egyéni sorsokban, konfliktusokban, amelyek legfőbb értéke — megjelenítésük „dokumentum ereje". A dokumentumszerűség, a valósághűség Fábry gondolatmenetének központi magját alkotja. Az „új orosz" irodalom, amely Fábry szerint az igazságot, a valóságot „minden hozzáadás nélkül", puritán részleteiben reprodukálja — egyben a jelenségek sokoldalúságának, ellentmondásainak feltárását is jelenti. Nemcsak „az új élet eredményei" jelennek meg benne, hanem annak „bajai és zavarai" is, nemcsak a „hirdető munka", hanem az azzal kapcsolatos keresések és „kételyek" is. A valósághűség ezen túlmenően, Fábry felfogásában, nemcsak a jelenségek precíz feltérképezésének igényében jut kifejezésre; a „szürke" és „színtelen" részletek egyben az „egészre" is visszautal-