Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)
A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Vadas József: A kor képzőművészete a Korunkban
fölvétel.. ., akkor talán lehetséges lesz megint a fotográfián keresztül egy tömegművészetet teremteni." Alighanem ezért figyeltek fel rá a haladó művészek Csehszlovákiában és a Szovjetunióban is. „A fotó tanúságtételre hívta a valóságot és a valóság vallott" — írja 1932-ben Pozsonyból, a Sarló körének tagja, Brogyányi Kálmán. A szovjet fotográfiát Gaál Gábor Sz. Ä. szignóval jelzett kis írása méltatja 1931-ben, amely elsősorban a fotómontázs tömegművészeti lehetőségeit hangsúlyozza: „Oroszország .. . hamar felfedezte a photomontage propagandaerejét, különösen azok előtt a tömegek előtt, amelyek számára az írás ha nem is ismeretlen, de szokatlan." Ma már nehéz pontosan megmondani, milyen tömegmozgósító hatása volt egykor a szovjet fotográfiának magában a szocializmust építő országban. Az azonban kétségtelen, hogy a szovjet fotográfia szerte a világon ismert volt és példát mutatott. Szerepet játszott a magyarországi szociofotó-mozgalom kibontakozásában is. Ez utóbbiról Róth László 1934-ben a következőket írta: „A portréfotográfia kölcsönhatásaként termelődött ki a munkásfotó, a munkásfotó révén a szociofotó, amelyet már a materialista dialektika szelleme hat át." Moholy-Nagy László is „a szociális riportage"-ban látja 1933-ban a mozgó fénykép, vagyis a film jövő útját. Űj filmkísérletek című cikkéből megtudhatjuk, hogy Marseille nyomornegyedében forgatott. Leírja a nehézségeket, amelyekkel a művésznek szembe kell néznie a kapitalista viszonyok között. 1934-ben pedig nyílt levélben fordul a világhoz, mert úgy találja, hogy a cenzúra, a kereskedelmi szempontok és a magas gyártási költségek miatt „a filmművész jelentősége teljesen kiküszöbölődött". Nem csoda, ha a fotóval és a filmmel folytatott kísérleteit egészen más irányban folytatja. Egy 1930-ban írott cikkében (Az új film problémái) veti fel, hogy a modern festészet: „bevezető stádiuma — ha alkalmatlan eszközökkel is — a fényalakítás egy új kultúrájának". Ezért felhagy a mai értelemben vett filmkísérletekkel, és a fényt állítja vizsgálódásának középpontjába. Szerinte a kapitalizmust „a technika antibiológikus alkalmazása" jellemzi (Festészet és fényképészet — 1932); az emberi szellem igényeit nem veszik figyelembe. Ezzel az egyrészt szűklátókörű, másrészt profithajszoló szemlélettel kívánt szembeszegülni iparművészeti programjával, amelyet Az anyagtól az építészetig című (Gaál Gábor által lelkesen üdvözölt) művében adott közre, s melyből részleteket közölt 1930-ban a Korunk. Moholy-Nagy úgy találja, hogy az izmusok nem tudtak egyértelműen szakítani a régi festészettel, mert megmaradtak a színnel való festésnél. A jövő viszont a fényé, írja 1936ban A szín-fény képezés felé című cikkében: „Ez azt jelenti, hogy mi a festék szemcse helyett fénnyel ,festhetünk' ". Vagy ahogy A képtől a fény architektúráig című 1935-ös cikkében fejezte ki magát:
