Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Vadas József: A kor képzőművészete a Korunkban

számára már az izmusok eredményei sem elegendőek, hogy tovább folytassa a megkezdett utat. „Ha szükségszerű és tisztító erejű volt is ez a cselekménynélküli festészet, mert a tiszta formához és a színek psihofizikai természetének megismeréséhez vezetett, ma már túlhaladott és számunkra elégtelen. Bennünket ismét az ember érdekel, de nem a felmagasztalt, sem a természeti, hanem a társadalmi ember" — írja 1933-ban A magyar képzőművészet új szakasza című cikkében, amelynek már a címe is elárulja, hogy itt tudatos program-fogalmazásról van szó. Valóban: Dési Huber nem véletlenül beszél az avantgárdé szükségességéről és tisztító erejéről. Ügy látja, hogy a szocialista művészetnek az izmusokból kell kiindulnia. A legtöbb eredményt — a modern irányzatok közül — szerinte a kubizmus hozta, erre a stílusirányzatra kell tehát támaszkodnia a társadalmi embert megörökítő piktúrának. Amit a kubizmus kapcsán ír, az valójában az egész avantgárdé értékelése Dési Huber szemében: „a szerkezetiség, a szerkezeteknek ez a mindennél előbbvalósága, ami a kubizmust jellemezte, helyes volt. Értsük meg: volt." A ,,helyes"-ben a szocialista művészet számára is érvényes, a „volt"-ban az eredmények átdolgozásának szükségszerűsége fogalmazódik meg. Miként Gaál Gábor, Dési Huber is az avantgárdé megtartvameghaladásával jut el az „új realizmus" koncepciójához. Nemcsak festészetében, de esztétaként is. A Mai magyar festészeti törekvések című 1937-es írásából megtudhatjuk: hogyan eszméltek rá elvbarátaival az avantgárdé szemléleti egyoldalúságára. És munkájuk eredményeképpen, hogyan kezdtek „kijutni az izmusok útvesztőiből egy új realizmus felé". A Korunk olyan új realizmust hirdetett a képzőművészetben, amely a modern piktúra eredményeit felhasználva keresett választ a társadalmi lét kérdéseire. Természetes hát, ha elhatárolta magát minden olyan realista színezetű törekvéstől, amely a valószerűség ürügyén a múltat igyekezett visszaállítani. Ezért bírálta az új tárgyilagosságot, amelyről Vas István mondott 1929-ben kritikát: „Az új tárgyilagosság nem is új. Olyan jelenség ez, mellyel a forradalmakat követő reakciók idején többé-kevésbé mindig találkozunk." Ezt a cikket még az a Vas István írta, aki nem mérte fel pontosan az avantgárdé történelmi szerepét, aki tehát mindenben reakciót látott, ami nem követte hűségesen az izmusok programját. De a bírálatot már az a Korunk közölte, amelyik hamisnak ítélt minden kerülőutat. Ezért elvetett minden olyan törekvést, mely realisztikus formanyelvbe öltözve, a múlt hadállásaiból támadta a modern művészetet. Ebben a kétfrontos harcban kristályosodott ki a folyóiratnak az az álláspontja, amely egyszerre mutatta fel az avantgárdé érdemeit az ér-